Így mentették meg egy átalakított drónnal egy kiskutya életét

2018. május 09.
2.8491
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
A mai drónok egy része már olyan erős, hogy még akkor is képes a magasba szállni, ha több kilónyi extra súlyt akasztanak rájuk, amit Indiában a minap a gyakorlatban is teszteltek egy kölyökkutya mentésekor.

Mindez ráadásul nem is hivatalos keretek között zajlott, lévén a még április végén történt, de a sajtó által csak a minap felkapott eset főszereplője egy Milind Raj nevű mérnök, aki Újdelhiben élve a munkába menet arra lett figyelmes, hogy az útmenti mély árokból egy kiskutya nyöszörög, akit sem fentről, sem lentről nem lehetett megközelíteni, ezáltal a biztos éhhalál várt volna az ebre, aki nem tudni, miként került a szorult helyzetbe.

Raj jóvoltából azonban nem kellett ott maradnia, hiszen bár a mérnök órákig barkácsolt, hogy átalakítsa hat erős motorral felszerelt drónját, azonban végül sikerült olyan módosításokat elvégeznie, aminek jóvoltából a robotrepülő segítségével meg tudta menteni a kutyust.

Ehhez a férfinek egy maga által tervezett robotkart kellett építenie a repülő szerkezetre, ami biztonságosan meg tudta fogni az állatot úgy, hogy közben érzékelői még a légzését és a szívverését is mérték.

Bár a mentéshez sokak szerint egy létra is elég lett volna, azonban sokkal menőbb volt így, egy drónnal kiemelni a kiskutyát, amiről természetesen videó is készült.

Nézd nagyban ezt a videót!



4 hozzászólás

TEchie

5 hónapja, 2 hete és 6 napja

Szeretem az ilyen értelmes fejlesztéseket. Az ilyenektől mindig jobb a napom.

válasz erre

betyár

5 hónapja, 2 hete és 6 napja

Ez tutira megrendezett. A kis kutya hogy tudott a hámba mászni? És nem fél annyira a nagy zajtól amit a drón okoz. Az ötlet egyébként nagyon jó de kár h meg van rendezve.

válasz erre

csulok0000

5 hónapja, 2 hete és 6 napja

Én csak nem értem, hogy a blöki miért nem koszos. Elnézve hogy honnan "mentik" ki. Valszeg nem véletlen, hogy a video is már csak a végét mutatja a mentésnek.
Első ránézésre ez csak egy megrendezett mentés. Erre utal a szerkezet kidolgozottsága és szenzorokkal való ellátása is. Egy ilyet még egy profi csapat sem rak össze pár óra alatt. De am a szerkezet jó lehet, reklámnak megteszi.

válasz erre

rDAVE

5 hónapja, 2 hete és 6 napja

Hát ez baromi cuki.
Bár azért más lehet megoldotta volna egyszerűbben és gyorsabban, de a lényeg, hogy kint a kutyi.

válasz erre

új kommentek

legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink