IFA 2014: Sony Xperia Z3 és Z3 Compact

2014. szeptember 05.
4731
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Figyelem! Ez a hír a régi androgeek rendszerből lett átmentve, ezért képek és szövegformázások hiányozhatnak belőle!
scrn profilja, adatai
scrn
A Sony az idei IFA-ra is számos újdonságot hozott.

Szinte minden területen bemutatott valamit, így a mobilszegmens sem maradhatott ki a sorból. A vállalat új zászlóshajó telefonja, az Xperia Z3 azonban nem egyedül érkezett: egy kompakt verzió is kísérte a készüléket.
A szupervékony zászlóshajó
A dizájn kapcsán rögtön a "szupervékony" jelzőt kapta meg a telefon a maga 7,3 milliméteres vastagságával, és 2 milliméter vastag keretével: mérete pedig 146 x 72 x 7,3 milliméter és 152 gramm, kijelzője pedig 5,2 hüvelykes, Gorilla Glass 3 védelemmel ellátott PS-LCD panel. Igaz, a világ legvékonyabbja címhez ez korántsem elég, viszont így is nagyon kecses, könnyed mobilt alkotott a Sony.

A külcsín kapcsán rögtön a színekre tértek rá. Mint kiderült, a hagyományos fekete és fehér színeket kívül még két további árnyalatban is kapható lesz a telefon: narancssárga és zöld borítással is elérhető lesz. A kompakt változat pedig hasonló, élénkebb, árnyalatokban érkezik.
Motorháztető alatt
A Sony egy kutatást végzett annak kapcsán, mi az, ami igazán fontos a felhasználóknak egy telefon kapcsán. Kiderült, hogy az akkumulátor élet tartartama nagyon is, ezért a Z3-at ennek jegyében tervezték meg. Így egy strapabíró készüléket alkottak, hiszen, ahogy Suzuki kiemelte, a mobil akár két napot is kibír egyetlen töltéssel. Erről egy 3100 mAh-es aksi gondoskodik.

A telefonok fedéletén a legújabb Android 4.4.4 KitKat rendszer fut, meghajtásukról pedig egy négymagos, 2,5 Ghz órajelű Qualcomm Snapdragon 801-es processzor gondoskodik. Mindkét mobil 16 giga tárhelyet kapott, melyet akár 128 gigáig felturbózhatunk microSD kártyával.

[caption id="attachment_13347" align="aligncenter" width="702"] Z3 színválaszték[/caption]

[caption id="attachment_13348" align="aligncenter" width="702"] Z3 Compact színválaszték[/caption]
Hangzás
A készülékekben a Hi-Res Audio technológia dolgozik. Azok a zenék, amelyek nem hi-res minőségben készültek, azokat Sony új, Z3-ban debütáló DSEE HX technológiája felskálázza (MP3 és az ACC fájlokat) a High-Resolution minőség közelébe. Ezen felül a Sony digitális zajszűrű technológiája is megtalálható a Z3 sorozatban. Az előlapon található sztereó hangszóró az S-Force Front Surround révén pedig még tovább fokozza a zenék hangzását.
Elképesztő kamera
20,7 megapixeles kamerát kapott az Xperia Z3 és kistestvére is, melyben egy 1/2.3? ExmorRS mobilszenzor és a BIONZ mobilfeldolgozó rendszer együttesen felel azért, hogy a képek élesek legyenek, és a videó minden apró részlete látszódjon. A főkamerával akár 4K felbontású fotók is készíthetők. A 25 milliméteres G Lens lencsék pedig a nagy látószögnek köszönhetően még szebb képeket garantálnak.

Az alacsony fényviszonyokban is helyt áll a kamera a világon elsőkét telefonban is megtalálható ISO 12800 érzékenységnek köszönhetően. A készülékek előlapi kamerájával pedig Full HD képeket lőhetünk 2,2 megapixeles felbontásban.

[caption id="attachment_13349" align="aligncenter" width="702"] Z3 Compact[/caption]

[caption id="attachment_13350" align="aligncenter" width="702"] Z3[/caption]
Vízálló modellek
Ahogy azt már a Sonytól megszokhattuk, mindkét készülék víz- és porálló lett. Az IP68 szabvány szerint édesvízben 1,5 méterig 30 percen keresztül bírják a gyűrődést.
PS4 koordinátorok
Jó hír, hogy az új modellek nem csak telefonként, hanem távirányítóként is megállják a helyüket. A felhasználók PS4 konzoljukat távolról vezérelhetik a készülékekkel (Remote Play), így a különféle játékokat is. Még a DUALSHOCK 4 vezeték nélküli kontrollert is használhatják játék közben. A PlayStation applikációval továbbá mások játékát is lehet követni, és akár le is tölthetnek vele.
Az Xperia Z3 Compact közelebbről
Kisebb méretben versenyez a felhasználók kegyeiért a Z3 Compact, kijelzőmérete ugyanis 4,6 hüvelyk (720 x 1280), méreteit tekintve pedig 8,6 milliméter vastag és 129 grammot nyom. A nagytestvérhez képest hasonló tudással rendelkezik a felszereltséget tekintve, mindössze a képernyő mérete és felbontása (720 x 1080), az aksi ( 3100 vs. 2600 mAh), valamint a memória kapacitása (2 giga vs. 3 giga) tekintetében győzedelmeskedik a nagytesó.
Elérhetőség
Mind a  két készülék ősztől lesz megvásárolható Európában.
nincs még hozzászólás