Hullaházba mentek a rendőrök, hogy feloldjanak egy telefont egy halott féri ujjával

2018. április 23.
3.1191
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Bár az FBI állítólag már rendelkezik olyan eszközökkel, melyekkel könnyű szerrel fel lehet törni még az Apple iPhone-jait is, azonban a floridai hatóságok a Time magazin beszámolója szerint nemrégiben mégis ízléstelen dologhoz folyamodtak.

Egy nyomozáshoz ugyanis elengedhetetlenül fontos lett volna, hogy hozzáférjenek egy elhunyt férfi telefonjához, azonban azt ujjlenyomat óvta, ezért úgy határoztak, hogy elviszik a készüléket a hullaházba, hogy ott elhunyt tulajdonosának utólagos engedélyével áthidalják a problémát.

A lap szerint a rendőrség kérését a halottasház visszautasította, így próbálkozásuk nem járt sikerrel, noha jogi szakértők szerint a hatóságok semmiféle törvénysértést nem követtek el, csupán kegyeletsértésről lehetett volna beszélni, ha tervük megvalósul.

Az ügy főszereplője egyébiránt egy 30 éves férfi, Linus Phillip volt, akit még márciusban lőttek le a rendőrök, miután egy közúti ellenőrzés során ellenállást tanúsított.
5 hozzászólás

rDAVE

6 éve, 5 hónapja és 9 napja

Már meggyalázták, amikor szitává lőttek egy fegyvertelent.

válasz erre

CharlieFirpo

6 éve, 5 hónapja és 9 napja

Nekem inkább az a fura hogy MEGTAGADTÁK!!! Azt hogy? röhögő smiley

válasz erre

technomancer

6 éve, 5 hónapja és 9 napja

Nincs ebben semmi rossz szerintem. Ha valamit ki kell deríteni nincs más lehetőség ha a delikvens már halott.

válasz erre

Kisfaludy82

6 éve, 5 hónapja és 9 napja

Szerintem nyomozásban nincs olyan hogy hullagyalázás...

válasz erre

VDemon

6 éve, 5 hónapja és 9 napja

Ha más módja nincs...

válasz erre