Holnap derül ki, hogy tényleg el lehet-e téríteni a becsapódás-gyanús aszteroidákat

2021. november 23.
69.1671
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Szerdán, azaz november 24-én indul az első olyan művelet, amelynek célja, hogy egy űrhajó és egy aszteroida ütközzön, és amely során kiderül, hogy az ember képes-e eltéríteni egy potenciálisan katasztrofális kozmikus becsapódást.

Egy ilyen ambiciózus célhoz képest a NASA projektje - a Double Asteroid Redirection Test (DART) - meglehetősen szerényen indult. A DART egy Didymos nevű földközeli aszteroidát és annak Dimorphos nevű holdját veszi célba - a nagyobbik test átmérője körülbelül 780 méter, míg kísérője mindössze 160 méter.

A tervek szerint az űrszonda 2022 szeptemberében vagy októberében éri el a párost, amikor az aszteroidák viszonylag közel, 11,2 millió kilométerre lesznek a Földhöz. Meglátjuk, hogy mi lesz a végeredmény, de az biztos, hogy komoly mérföldkő lehet a láthatáron!
5 hozzászólás

CharlieFirpo

2 éve, 7 hónapja és 10 napja

Biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog.

válasz erre

betyár

2 éve, 7 hónapja és 10 napja

Ez izgalmas lesz.

válasz erre

inkognito

2 éve, 7 hónapja és 10 napja

Na erre sokan kíváncsiak lesznek.

válasz erre

Kisfaludy82

2 éve, 7 hónapja és 10 napja

Hát erre igazán kíváncsi leszek. Gondolom valami kicsin próbálják ki, az meg menni fog.

válasz erre

Porthos

2 éve, 7 hónapja és 10 napja

Persze. Bizonyos méretig.

válasz erre