Hivatalosan is megérkezett a Huawei saját operációs rendszere!

2019. augusztus 09.
2.9401
marco profilja, adatai
marco
Egy ideje nem csak szóbeszéd tárgya, hogy a Huawei saját mobilos operációs rendszert fejleszt, hiszen az amerikai lépések miatt valamerre egyébként is menni kellett, ám hivatalosan magyar idő szerint ma reggel jelentette be hivatalosan is a rendszert a vállalat.

A kezdetekben Hongmeng OS-nek pletykált szisztéma az utóbbi időben felreppent Harmony OS nevet kapta és nem csak mobiltelefonokra szánja a cég. A Huawei saját fejlesztői konferenciáján Richard Yu, fogyasztói üzletág vezető elmondta, hogy a rendszer együttműködik nem csak a támogatott okoseszközökkel, de egy komplett ökoszisztéma is épül majd a Harmony OS-re, aminek a mesterséges intelligencia egy fontos építőköve.

A mobiltelefonok mellett természetesen tableteken, okosórákon de számítógépeken is működik a rendszer. A gyártó mobiljain egyelőre marad az Android (is), de ha a helyzet megkívánná (tehát ha az USA bekeményít), akkor - az ígéretek szerint zökkenőmentesen - bármikor át tudnak váltani a Harmony OS-re. A 2017 óta formálódó operációs rendszer mindenki számára elérhető a nyílt forráskódnak köszönhetően, ami több gyártónak is jó hír, hiszen már nem csak az Android lesz az egyetlen választható platform.

A mikrokernel alapú rendszer beéri jelentéktelen memóriamennyiséggel is, de a több GB kezelése sem okoz neki gondot, ráadásul az elhangzottak szerint képes Linux és Android appokat is futtatni, a HTML5 pedig egyértelmű. A rendszer egyébként Kínában Hongmeng OS néven fog futni, ezt a nevet a világ többi része kapja. Az első Harmony OS-szel érkező eszközt - egy Honor mobilt vagy tévét? - holnap ismerhetjük meg.
5 hozzászólás

Kisfaludy82

7 hónapja, 3 napja

Remélem, fel is pezsdül ezzel kicsit a piac, bár vannak fenntartásaim...

válasz erre

Direktor

7 hónapja, 3 napja

Komolyan sok sikert ennek a rendszernek. Jöjjön már valami az iOS és az Android mellé, mert ez így tré.

válasz erre

Fikarc

7 hónapja, 4 napja

De kíváncsi leszek, milyen lesz. Gondolom tök Android típusú lesz a dolog és a saját kinézetüket teszik rá mint most is. Valójában nem fogja tudni senki hogy mi fut a háttérben. A célközönséget meg nem is érdekli igazán.

válasz erre

TEchie

7 hónapja, 4 napja

Ezt odatették vaze! Purismnak is kár kiadni a Linuxos telefont, meg fogja enni azt is.

válasz erre

betyár

7 hónapja, 4 napja

Csak meglépték. Jó lenne látni a rendszert.

válasz erre

új kommentek

TEchie profilja

TEchie

1 órája és 35 perce
legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink