Hivatalosan is bemutatkozott a Huawei MatePad Pro

2019. november 25.
7.6001
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
A Huawei megannyi szivárgás után végre formálisan is prezentálta a világ számára a legújabb zászlóshajó tabletjét, a Huawei MatePad Prót, amely kvázi egy saját bejáratú iPad Pro, viszont ezzel csak Kínára lőnek.

Egyelőre nem tudni, hogy máshol fogják-e forgalmazni, így akár Európába eljut-e majd, ellenben az ezer százalék, hogy 10.8 colos AMOLED 2K kijelzővel, 8 MP-es előlapi kamerával, 13 MP-es hátsó kamerával, Kirin 990 processzorral, négy hangszóróval és egy 7,250 mAh-s aksival jön, amit pedig 40W-os kábellel töltünk.

Ezenfelül vezeték nélküli töltésre is van lehetőség, hovatovább a Samsungnál látott fordított megoldást is megfigyelhetjük, miszerint ha a tablet hátuljára teszünk telefont, fejhallgatót, stb., akkor azt is töltjük. Van 128 GB / 6 GB RAM-os variáns, valamint 512 GB / 8 GB RAM-os is, szoftveresen pedig az Android 10-alapú EMUI 10.0.1-gyel fogunk találkozni.

Az árszabás végül 3300 kínai jüan lett, ami nagyjából 143 ezer jó magyar forintnak tudható be. A kiszállítások december 12-én várhatóak.
zászlóshajó tabletjét, a Huawei MatePad Prót, amely kvázi egy saját bejáratú iPad Pro, viszont ezzel csak Kínára lőnek.'>
1 hozzászólás

Gólem

4 éve, 9 hónapja és 11 napja

Android nélkül szerintem egyelőre biztos nem jön mifelénk.

válasz erre