Hivatalosan is áprilisban indul útnak a HarmonyOS, a Huawei Mate X2 kaphatja meg elsőként

2021. március 29.
66.3411
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
A Huawei a hónap elején indította el a HarmonyOS harmadik bétáját, miközben a jövő héten érkezik a negyedik és egyben utolsó ilyen teszt, hiszen a kínai gyártó bejelentette: áprilisban kezdődik az éles bevetés.
 

Terveik szerint ugyanis a jövő hónapban számíthatunk a HarmonyOS végleges kiadására, és az első okostelefon, mely célirányosan megkapja, a Huawei Mate X2 lesz, ami hiába indult útnak Android 10-zel, a felhasználóknak hozzá kell majd szokniuk az újdonsághoz, noha maguk is megtapasztalják majd, hogy a Google megoldásához mérten sok különbség azért nem lesz a kínai szoftverben.

A várakozások szerint egyébiránt a Huawei P50 okostelefonok lesznek az elsők majd a sorban, melyek már a dobozból kiemelve a HarmonyOS-t indítanak a markunkban, egyelőre azonban a készülék kapcsán több a kérdés, mint a válasz.
3 hozzászólás

betyár

3 hete és 1 napja

Meglátjuk, hogy fogadják majd az emberek.

válasz erre

Levi87

3 hete és 1 napja

Félő hogy nem lesz ez elég a fennmaradáshoz... Árban lejjebb kéne menniük, hogy az emberek bizalmat szavazzanak.

válasz erre

Porthos

3 hete és 1 napja

Hát, mivel csake gy fork, sok gond nem lesz vele. Jobban kéne gyúrni az áruházra inkább. Többek között.

válasz erre