Hivatalos fájlkezelő érkezik Windows Phone-ra

2014. május 09.
8941
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Figyelem! Ez a hír a régi androgeek rendszerből lett átmentve, ezért képek és szövegformázások hiányozhatnak belőle!
Hanziness profilja, adatai
Hanziness
Joe Belfiore, a Windows Phone csapat vezetője nemrégiben egy Reddit AMA-ben ismertetett egy-két dolgot a rendszer jövőjét illetően.

A feltett kérdések között szerepelt a sokak által várt fájlkezelő kiléte is, melyre kaptunk konkrét választ is.

Joe annyit mondott, hogy remélhetőleg május végén egy külön alkalmazásként jelenhet meg a Windows Phone 8.1 hivatalos fájlkezelő alkalmazása (Files néven), melyhez már képernyőképeket is csatolt, így tudhatjuk, hogy körülbelül mire kell számítanunk.



A képek alapján ígéretesnek tűnik az új alkalmazás, a dizájn úgyszintén teljesen megfelel az elvárásoknak. Ami jó, hogy látszik az első képen egy megosztás gomb is, azaz így egyszerűen lehet majd fájlokat küldözgetni Bluetooth-on, csatolni őket e-mailben stb.
Néhány további képernyőkép is kiszivárgott az alkalmazásról, mint például az alábbi:



Ezek alapján is azt a következtetést vonhatjuk le, hogy ez a kezelő mindennel el lesz látva, amire akár egy igazi power usernek szüksége lehet. Ez a kis alkalmazás azért nem egy hétköznapi bejelentés volt, hiszen innen is az érződik, hogy a Windows Phone fejlesztőcsapata (és ezáltal a Microsoft) tényleg törődik a felhasználók véleményével,  és annak ellenére, hogy ezt (a talán legtöbbek által kért és várt funkciót) a Windows Phone 8.1 fejlesztői előnézetével nem adták ki, a végleges verzió megjelenésének időpontjában szinte biztos, hogy már használható (letölthető) lesz! (Néhány további meglepetéssel)

Na most, mi a "különlegesség"?

A fájlkezelő egy külön alkalmazásként lesz elérhető a Windows Phone Áruházban, így ez egy teljesen opcionális funkció lesz, tehát aki úgy gondolja, hogy nincs ilyesmire szüksége, az ettől mentesen tarthatja a telefonját és a rendszer alapfunkcionalitásával továbbra is élhet. Ami tényleg az érdekes kategóriába tartozik az az, hogy itt maga a gyártó fog egy ilyen alkalmazást mellékelni az operációs rendszere mellé - ilyesmivel nem gyakran találkozunk manapság.

Joe Belfiore azt is megjegyezte, hogy ez elsősorban azért készül, mert a Windows Phone is ugyebár támogatja az SD kártyákat és van adatmozgás a telefonmemória és az SD kártya között, illetve vannak alkalmak, hogy 1-1 fájlt a számítógépünk nélkül kell megosztanunk, ahol pl. nem olyan egyszerű egy rendes, mindenre képes fájlkezelő alkalmazás nélkül dolgozni. Továbbá hasznos lehet, ha éppen rendet akarunk tenni a telefonunkon, így nem minden (iskola, munkahelyi, egyéb, barátnak szánt stb.) dokumentum lesz ugyanabban a sima "Dokumentumok" nevezetű mappában, hanem azon belül a telefon segítségével létre tudjuk hozni a saját kis mappastruktúránkat és azok szerint kereshetünk fájlokat, amiket persze közvetlenül ebből az alkalmazásból meg is nyithatunk.

Én szerintem ez minden, a fent említett esetekkel egy kicsit is foglalkozó személy számára egy "must-have" alkalmazás lesz. Nem csak azért, mert lehet vele átnevezgetni mappákat a telefonon, de például ha fogadni akarunk fájlokat Bluetooth-on, akkor tudjuk, hogy azok hová kerülnek, megnyithatjuk őket (legyen az bármilyen fájl..) és ha már nincs rá szükségünk, törölhetjük is őket (mint ahogy a többi fájlt).


Gondolkodtató kérdés a végére: most már csak ki kéne találni, hogy mi a szerepe annak a kis szmájlinak a jobb felső sarokban! -- nekem van tippem! :-)
nincs még hozzászólás