Hivatalos: a Huawei beperelte az Egyesült Államok kormányát!

2019. március 07.
4.8191
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
A Huawei és az Egyesült Államok kormánya között már jó ideje feszültség dúl, néhány napja fel is merült a pletyka, hogy a kínai gyártó beperelné az ország kongresszusát, azonban most első kézből is megerősítették az információt.

A Huawei ugyanis egy sajtótájékoztató keretein belül jelentette be, hogy alkotmányossági kifogást emelnek a 2019-es védelmi költségvetésről szóló törvény, a National Defense Authorization Act (NDAA) 889-es szakaszával szemben, és keresetet nyújtanak be a Texas megyei Plano kerületi bíróságnál.

Ezzel természetesen a cég azt szeretné elérni, hogy a bíróság kimondja, hogy az őket ért korlátozások alkotmányellenesek, és végre pontot tegyenek az ügy végére. Song Liuping, a Huawei jogi igazgatója így nyilatkozott:

A 889-es szakasznak számos valótlan, nem bizonyított és példa nélküli állítás az alapja. A jogszabály feltevésével ellentétben a Huawei nem áll a kínai kormányzat tulajdonában, az állam nem irányítja vagy befolyásolja a vállalatot. Továbbá a Huawei makulátlan biztonsági múlttal és programmal rendelkezik. Ezzel ellentétes bizonyítékot senki nem szolgáltatott.

A cég ügyvédjei természetesen hisznek abban, hogy a törvény az ő oldalukra áll, ellenben bőven benne van a pakliban, hogy az Egyesült Államok kormánya tud valami olyan információt a Huawei-ről, ami alátámasztja ezt az egész hercehurcát, és könnyedén megfordíthatják a pereskedést. Meglátjuk, mi sül ki ebből.
beperelné az ország kongresszusát, azonban most első kézből is megerősítették az információt.'>
4 hozzászólás

Ronalddo

5 éve, 5 hónapja és 27 napja

Érdekes lesz ezt végignézni. Mindkét fél nagyon belesülhet a dologba.

válasz erre

teferenc

5 éve, 5 hónapja és 27 napja

Harder írta:
Várható volt, hogy előbb utóbb meglépik. Kíváncsian várom hogy tényleg volt-e egyáltalán bármi alapja a dolognak. Majd most kiderül.
Semmi alapja nincsen ennek. Annyi van hogy az usa nem szereti ha nem ő az első mindenben .

válasz erre

Harder

5 éve, 5 hónapja és 27 napja

Várható volt, hogy előbb utóbb meglépik. Kíváncsian várom hogy tényleg volt-e egyáltalán bármi alapja a dolognak. Majd most kiderül.

válasz erre

Direktor

5 éve, 5 hónapja és 27 napja

Jól tették!

válasz erre