Hihetetlenül látványos volt a világ első drónversenye

2017. június 26.
3.3391
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
A drónozás manapság kis túlzással a hétköznapok részévé vált, és miközben egyre több iparág igyekszik építeni erre az újdonságra, mindemellett ma már hivatalos versenyen is indulhatnak a megrögzött reptetők.

A The Verge beszámolója szerint a világ első profi ligás drónversenyét például a napokban rendezték meg Londonban, ahol Drone Racing League név alatt valami hihetetlen élményekben lehetett részük a résztvevőknek - akár nézőként, akár résztvevőként -, noha az alábbi videós összefoglaló is valami egészen elképesztően fest.

A kérdéses profi verseny lényege, hogy a pilóták egy VR-szemüveggel irányítják járműveiket, méghozzá egy azok frontjára szerelt kamerán keresztül, aminek jóvoltából gyakran akár 120 km/h-s sebességgel is repíthetik az aprócska járgányokat, melyekkel nyakatekert mutatványokat és akadályokat kell legyőzniük.

A versenyek egyébiránt alig másfél percesek voltak, és a 16 indulóból csak 6-an jutottak tovább a döntőbe, ahol a versenyzők közel 30 millió forintnak megfelelő összegért küzdhetnek majd.

3 hozzászólás

VDemon

7 éve, 4 hónapja és 23 napja

De nagyon királyul néz ki! mosolygó smiley

válasz erre

Harder

7 éve, 4 hónapja és 24 napja

De durva alig látni őket! meglepett smiley

válasz erre

Kisfaludy82

7 éve, 4 hónapja és 24 napja

Nagyon látványos! mosolygó smiley Megnéznék egy ilyet élőben!

válasz erre