Hihetetlen fejlődésen ment át egy év alatt a Google Lens, szinte mindent felismer

2018. december 24.
5.8051
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
A Google Lens névre hallgató képfelismerő szoftvere egy óriási mérföldkövet ért el még az év vége előtt, ugyanis a keresőóriás algoritmusa ma már több mint 1 milliárd különböző objektumot képes felismerni, sőt különbséget tud tenni a nulla és az "o" betű közt is.

Az örömteli hírt a Google Lens kiterjesztett valóságért felelős alelnöke osztotta meg, amelyben elmondta azt is, hogy miképp sikerült ilyen precízre az új algoritmus, és köszönetet mondott a felhasználóknak is, ugyanis a végtermékben a júzerek által meghatározott karakterfelismerő motort is alkalmaznak.

A bevezetőben említett 0 és o közti különbséget a vállalat keresőjének helyesírási korrektúrmodellje oldja meg a pontos találat elérése érdekében, de a Google-nél úgy vélik a jövőben a számítógépek úgy fognak látni mint mi emberek.

Ez persze már kicsit hajaz a Skynet-re, ellenben a mesterséges intelligencia segíthet leküzdeni a nyelvi akadályokat, valamint minden ember számára ugyanolyan "felhasználói élményt" biztosít majd az élethez, függetlenül a képzettségi szinttől.
4 hozzászólás

Kisfaludy82

5 hónapja, 1 hete és 3 napja

Azért ez így már elég komoly!

válasz erre

Ronalddo

5 hónapja, 1 hete és 3 napja

Rettenetesen sokat fejlődött!

válasz erre

Fikarc

5 hónapja, 1 hete és 3 napja

Brutális! Ki fogom próbálni, kíváncsi vagyok, valóban ennyire okos-e.

válasz erre

Porthos

5 hónapja, 1 hete és 3 napja

Nem rossz, Huawei megoldása siralmas.

válasz erre

új kommentek

legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink