Hihetetlen, de már a locsolórendszer irányítását is át tudják venni a hackerek

2018. augusztus 10.
2.7541
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Ami internetre kapcsolódik, az fel is törhető! - bár egyelőre még nem létezik ez a Murphy-törvényét kiforgató mondás, ellenben könnyen lehet, hogy rövidesen teljesen általánossá válik, lévén kiderült, hogy már az öntözőrendszerek is hackerek kezére juthatnak.

A Ben-Gurion Egyetem munkatársai ugyanis alaposan szemügyre vették a piacon jelenleg kapható okos öntözőrendszerek egy jelentős részét, és azt találták, hogy többségük sajnos egyáltalán nem tekinthető biztonságosnak, sőt szinte mindegyikük tartalmaz olyan kritikus hibát, amiket kihasználhatnak a hackerek.

A szakértők szerint olyan súlyos a helyzet, hogy ha valaki hozzáfér egy nagyváros intelligens locsolórendszeréhez, percek alatt akár az egész település összes víztartalékát lecsapolhatja, amivel óriási katasztrófa, pánik és zűrzavar idézhető elő.

A kutatók a háttérben már értesítették az összes érintett locsolórendszer gyártóját, hogy még azelőtt foltozhassák a kritikus réseket, mielőtt valakik visszaélnének ezzel.
3 hozzászólás

Levi87

6 éve, 2 hónapja és 6 napja

Rohadjon me, akinek ez a szóarkozás.

válasz erre

Porthos

6 éve, 2 hónapja és 6 napja

Na igen, nem Windows kéne mögé talán. röhögő smiley

válasz erre

Mordorer

6 éve, 2 hónapja és 6 napja

Hát az nagyon kemény!

válasz erre