HiDPI támogatást kapott a Gnome Music

2016. november 03.
2.3661
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
Múlt héten publikálásra került a következő Gnome asztali környezet első fejlesztői snapshot-ja, ezzel együtt pedig nyilvános tesztelés alá vonták a 3.23.1-et, ami néhány komponens frissülését hozta, valamint megkaptuk a HiDPI támogatást is.

Nem sokkal a bejelentést követően az FTP szervereken elérhetővé váltak a vérfrissített csomagok, mint például a Gnome Shell UI és a Mutter ablak, valamint a kompozit menedzser, most pedig egyelőre utolsóként megjelent a Gnome 3.23.1 fejlesztői kiadásában a megújult Gnome Music, ami az alapértelmezett zenelejátszó a népszerű Linux asztali környezetben.

Ezt azt jelenti, hogy így a Gnome Music is 3.23.1-es verziószámot viseli, ez a változat fog jelen lenni a jövő év tavaszán debütáló Gnome 3.24-ben. Nagy horderejű változtatások nincsenek, sokkal inkább a már meglévő részegységeket csiszolták, mind funkcionalitásban, mind pedig dizájnban.

Ennek értelmében átdolgozták az "About" ablakot, az album widgets-eket, gyorsabb betöltési időt kapott a lejátszási lista megnyitása, valamint szebb és részletesebb megjelenéssel turbózták fel az albumnézetet. De az igazán fontos újítás a HiDPI támogatás, ami a fejlesztők szerint már 90% feletti elkészültségi fázisban jár.
2 hozzászólás

TEchie

8 éve, 1 hónapja és 7 napja

Na ez jól hangzik, főleg a vájtfülűeknek! mosolygó smiley

válasz erre

betyár

8 éve, 1 hónapja és 7 napja

Win-t használok, meló miatt, így nekem ez mindegy.

válasz erre