Hiába van 170 millió felhasználója, még mindig veszteséges a Spotify

2018. május 04.
3.8361
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Továbbra sem sikerült teljesen kikászálódnia a gödörből a Spofity-nak, a zenei streaming szolgáltatás ugyanis hiába rendelkezik 170 millió felhasználóval, az első negyedéves üzleti jelentésük alapján még mindig veszteségesek.

Ennek az oka leginkább az, hogy a 170 millió felhasználóból mindössze 75 millió előfizetője van a szolgáltatásnak, ami az egy évvel ezelőtti adatokhoz mérten 45 százalékos előrelépés, ugyanakkor a működési veszteségük továbbra is jelentős, noha sikerült ezt is csökkenteniük az elmúlt hónapokban.

A Spotify célja az, hogy a második negyedévben 80 millió fölé emelje prémium felhasználóinak a létszámát, amihez különféle csomagokat és egyebeket dolgoztak ki, de a rendkívül erős, sőt egyre erősebb konkurenciák miatt nem lesz könnyű dolguk.
5 hozzászólás

technomancer

1 éve, 4 hónapja és 21 napja

Nem éri meg az árát, az az igazság. Semmi extrát nem nyújt szinte.

válasz erre

Levi87

1 éve, 4 hónapja és 21 napja

Én felmondtam az előfizut. Nagyon keveset hallgatok már zenét, és drága is.

válasz erre

TEchie

1 éve, 4 hónapja és 21 napja

Harder írta:
Ezt nem is értem, pedig rohadt jó cucc. Igaz, az ingyenes is az, lehet pont ez a baj.
Az ingyenes nagyon nem jó. Teli van reklámmal és nem lehet váltogatni a zenéket sem. Inkább fizetek érte havi 1500 forintot.

válasz erre

Harder

1 éve, 4 hónapja és 22 napja

Ezt nem is értem, pedig rohadt jó cucc. Igaz, az ingyenes is az, lehet pont ez a baj.

válasz erre

Porthos

1 éve, 4 hónapja és 22 napja

Pedig mindent bedobnak amit csak tudnak, elég jó az app is.

válasz erre

új kommentek

legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink