Hiába került nagyobb aksi bele, így sem kiemelkedő az iPhone XS Max üzemideje

2018. szeptember 25.
4.1021
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
A már lassan két hete bemutatott új iPhone-okkal kapcsolatban a brutál nagynak számító iPhone XS Max az, ami a figyelem középpontjában van, hiszen nem csak óriási kijelzővel valamint elképesztő árcédulával lett megáldva, de elég nagy az akkumulátor is a hátlap alatt.

Gyorsan szögezzük is le, hogy az Apple családon belül számít nagynak ez a 3174mAh, ennek ellenére az cupertinoi cég mindig is büszke volt az üzemidőre a mobiljai terén, de ez most nem lett az igazi.

Igen, a Tom's Guide letesztelte az újdonságokat ezen a téren, természetesen ellenfélként a top Android mobilok álltak, és isztán látszik, hogy hiába a Max utónév, csupán kijelzőben veszi fel a versenyt a riválisaival, üzemidőben erős közép kategória.

Ugyanazon beállítások mellett például a Huawei P20 Pro majd 4 órával tovább húzza, plusz ott ugye van QuickCharge töltő is a dobozban, míg az Apple-nél nincs és hát a telefon is fele annyiba kerül.

Hiába került nagyobb aksi bele, így sem kiemelkedő az iPhone XS Max üzemideje - 2. kép

3 hozzászólás

Fikarc

6 éve, 16 napja

Előfordul az ilyen! röhögő smiley

válasz erre

Kisfaludy82

6 éve, 16 napja

Az a fura hogy még az X idejét sem éri el. meglepett smiley

válasz erre

login_password

6 éve, 16 napja

Gondolom a nagyobb kijelző azért rendesen eszi az energiát.

válasz erre