Hatalmas zöldterületek telepítésébe kezdett Kína és India, hogy fellépjenek a klímaváltozás ellen

2019. február 14.
3.8371
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Kína és India óriási mértékű káros anyag kibocsátása jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a Földön egyre súlyosabbá válik a klímaváltozás mértéke, a BBC beszámolója szerint azonban mindkét ország komoly erőfeszítéseket tesz a folyamat visszaszorításának érdekében.

A két állam ugyanis a lap szerint éves szinten több mint 5 millió négyzetkilométeres erdőtelepítéseket hajt végre, ezáltal minden évben teljesítették az elmúlt időszakban ezt a normát, azonban dacára a nemes kezdeményezésnek, a kutatók szerint olyan pusztítást végzünk a Földön, hogy még ez is kevés.

Az óriási mértékű erdőtelepítés egyébiránt egyáltalán nem új keletű dolog, a két ország már a kilencvenes évek közepe óta folytat kisebb-nagyobb zöldítő akciókat, aminek részeként két évtized alatt a két államnak egy Amazonas-medence nagyságú területet sikerült élő zöldövezetté alakítania.

Vagyis dacára annak, hogy a nyugati hatalmak folyamatosan Kínát szidják a környezetszennyezés miatt, a valóságban ez az ország egymaga 42 százalékkal járult hozzá az erdők megőrzéséhez a légszennyezés, ezáltal pedig a klímaváltozás hatásainak csökkentése érdekében.

Probléma azonban, hogy ez a trend a jövőben negatív irányban változhat, mert a BBC-nek nyilatkozó tudósok szerint Indiában elfogyhat az öntözéshez használt édesvíz, miközben a szén-dioxid szintje is olyan mértékűre nőhet a levegőben, hogy a növények egyre kevesebbet tudnak hasznosítani belőle, vagyis hiába az erdősítés, a klímaváltozás hatásait ennyivel nem lehet ellensúlyozni.
5 hozzászólás

login_password

10 hónapja, 2 hete és 6 napja

Mindenkinek ezt kellene tennie.

válasz erre

Kisfaludy82

10 hónapja, 2 hete és 6 napja

Szép teljesítmény, bár ahogy olvasom nem sok értelme volt.

válasz erre

Harder

10 hónapja, 2 hete és 6 napja

Szomorú, hogy nem sok értelme van. Jobban rombolunk.

válasz erre

VDemon

10 hónapja, 2 hete és 6 napja

Első lépésnek szép ez.

válasz erre

Levi87

10 hónapja, 2 hete és 6 napja

Nem rossz dolog ez, de szerintem sajnos kevés egyelőre. Amerikának és európának kéne nagyon sokat tennie ellene.

válasz erre

 

új kommentek

legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink