Hatalmas lehet az érdeklődés az idei iPhone-ok iránt, Android részről is

2018. augusztus 30.
3.5961
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
Pár héten belül bemutatkozik az idei Apple paletta, ami ha minden igaz három új modellt jelent a piacnak, az elemzők szerint pedig hatalmas lesz az érdeklődés irántuk, nagyobb mint anno volt az iPhone 6 esetében tapasztaltuk.

Ez a megközelítés kicsit fura, ugyanis az iPhone X tavalyi leleplezése radikális változást hozott az iPhone-ok megjelenésében, így idén túl sok újdonságra azért ne számítsunk, ennek ellenére a Loup Ventures kollégái állítják nagyon népszerűek lesznek.

Olyannyira, hogy a megkérdezett amerikaiak 48%-a tervezi az újdonság megszerzését, ez pedig mintegy 25%-kal magasabb érték, mint az tavaly szeptemberben volt, és az elmúlt 3 év legmagasabb száma is.

Ha ez nem lenne elég váratlan, érdemes megjegyezni, hogy ötből egy Android felhasználó is kilátásba helyezte egy 2018-as iPhone megvásárlását, és ez a szám csak nőhet, ha az Apple valóban kihoz egy "olcsóbb" modellt is.

Hatalmas lehet az érdeklődés az idei iPhone-ok iránt, Android részről is - 2. kép

4 hozzászólás

CharlieFirpo

6 éve, 1 hónapja és 14 napja

Az LCD verzió lesz annyi mint az eddigi telefonok. Nem lesz olcsósítás sajnos.

válasz erre

Kisfaludy82

6 éve, 1 hónapja és 14 napja

Miért csökkentene árat? meglepett smiley

válasz erre

inkognito

6 éve, 1 hónapja és 14 napja

Minden évben nagy érdeklődés övezi az új iphonokat. Ebben nincs semmi újdonság.

válasz erre

TEchie

6 éve, 1 hónapja és 14 napja

Fura hogy akkor ilyen óriási pont az érdeklődés amikor az egekbe húzták az árakat! meglepett smiley

válasz erre