Hatalmas adatszivárgás volt az Intelnél

2020. augusztus 10.
3.4061
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Alighogy kilábaltak a processzoraikat érintő sebezhetőségi botrányból, újabb kellemetlenség érte az Intelt, a beszámolók szerint ugyanis egy több mint 20 gigabájt méretű belsős adatcsomag szivárgott ki a gyártótól.

A chipgyártó azonnal belső vizsgálatot indított az ügyben, de egyelőre nem tudni, hogy ki lopta ki az adatokat, illetve töltötte fel az egyik fájlmegosztóra, az viszont már kiderült, hogy a napvilágot látott információk kivétel nélkül rendkívül bizalmas, fontos belsős adatok, ezáltal az egyes chipekhez, köztük a megjelenés előtt álló Tiger Lake processzorokhoz kötődő forráskódok és technikai dokumentációk voltak.

Mivel ezek az adatok most a konkurencia kezébe juthatnak, az Intel óriási bajba kerülhet a jövőt illetően, így vélhetően a rendőrséget is bevonják majd a nyomozásba, hogy mielőbb meglegyen az elkövető - aki vélhetően egy belsős személy lehetett -, mert a felelősségre vonás elkerülhetetlen.
beszámolók szerint ugyanis egy több mint 20 gigabájt méretű belsős adatcsomag szivárgott ki a gyártótól.'>
3 hozzászólás

TEchie

3 éve, 11 hónapja és 11 napja

Csoda hogy csak most. röhögő smiley

válasz erre

Porthos

3 éve, 11 hónapja és 11 napja

Uhh az bizony nagyon **** ügy. meglepett smiley

válasz erre

Kisfaludy82

3 éve, 11 hónapja és 11 napja

Ez roppant kellemetlennek hangzik. meglepett smiley

válasz erre