Három nagy névtől érkeznek az első Snapdragon 835-ös számítógépek

2017. június 01.
3.6531
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
dfp profilja, adatai
dfp
A Microsoft tavaly év vége felé leplezte le azon terveit, melyek szerint ismét megpróbálják a Windows-t az ARM-alapú processzorokkal szerelt gépek esetében, ehhez pedig természetesen a Qualcomm-mal és több nagy PC-s partnerükkel kötöttek megállapodásokat.

Nemrég a redmondi óriás már néhány részletet is elárult a projektről, így megtudtuk, hogy mely chipkészletre és kik építik majd az első gépeket. A Snapdragon 835-ös lapka nem számít meglepetésnek, hiszen jelenleg ez az egyik legerősebb megoldás a piacon, ugyanakkor könnyen lehet, hogy a gépek megjelenésekor lesz majd egy erősebb lapka is a kínálatban.

Steve Mollenkopf, a Qualcomm vezetője ugyanis elárulta, hogy az utolsó negyedévnél hamarabb ne számítsunk ilyen gépekre, addig pedig még a Qualcomm is bemutathat néhány chipet, melyek között esetleg direktben ilyen megoldásokba fejlesztett lapka is helyet kaphat. A Microsoft azt is elárulta, hogy az első rohamban a HP, Lenovo, ASUS hármas készít majd ARM-alapú Windows-os gépeket, vagyis ismert márkák minőségi megoldásaival törne utat magának a projekt.
3 hozzászólás

TEchie

2 éve, 1 hónapja és 24 napja

Amiben ez nagyon érdekes lehet hogy például lesz bennük LTE chip. Ami a mostani laptopokban - számomra érthetetlen módon - szinte soha nincs.

válasz erre

Fikarc

2 éve, 1 hónapja és 24 napja

Ezeknek nem sok esélye lesz a piacon szerintem.

válasz erre

Harder

2 éve, 1 hónapja és 24 napja

Hát ez finoman szólva is érdekesen hangzik.

válasz erre

új kommentek

legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink