Három év után ismét az Apple lett a világ legértékesebb márkája

2021. január 27.
32.7751
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
A Brand Finance piackutató cég ismét összeállította a világ legértékesebb márkáit, a listán pedig idén is a szokásos neveket találjuk az élen, csakhogy a helyezettek között egészen jelentős különbségeket lehet szemügyre venni.

Három év után ugyanis újfent az Apple került a lista élére, miután márkaértékük közel 90 százalékos növekedést produkált tavaly és több mint 263 milliárd dollárra növekedett, amivel a dobogó második helyére szorították vissza a korábban listavezető Amazont, akik szintén emelkedtek tavaly, de csak 15 százalékot produkáltak, így márkaértékük 254 milliárd dollárra tehető.

A harmadik helyet ezúttal is a Google tudta megszerezni magának, de csak egy kis híja volt annak, hogy nem produkáltak csökkenést, értékük ugyanis mindössze egyetlen százalékkal, 191 milliárd dollárra növekedett. Az első öt közé egyébiránt a Microsoft és a Samsung fért még be, ami jól mutatja, hogy a techóriások mennyire uralkodók a márkaérték tekintetében.
listán pedig idén is a szokásos neveket találjuk az élen, csakhogy a helyezettek között egészen jelentős különbségeket lehet szemügyre venni.'>
4 hozzászólás

Fikarc

3 éve, 6 hónapja és 1 napja

Nem sokáig hagyták magukat letaszítani a trónról. mosolygó smiley

válasz erre

Porthos

3 éve, 6 hónapja és 1 napja

Micsoda pénzek bakker. meglepett smiley

válasz erre

muki

3 éve, 6 hónapja és 1 napja

Jó volt az árfolyam.

válasz erre

Harder

3 éve, 6 hónapja és 1 napja

Csak összejött nekik ismét.

válasz erre