Hamarosan újra láthatunk élőben gyapjas mamutot és más kihalt állatot?

2018. szeptember 04.
5.3231
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Izgalmas tervekről rántották le a leplet a negyedik alkalommal megrendezésre került Keleti Gazdasági Fórumon, ahol bejelentették, hogy Szibériában közel 6 millió dollárból egy olyan létesítményt építenek, mely segíthet már kihalt állatok feltámasztásában.

A Jakutszkban létesülő intézmény kapcsán a cél a paleo-genetika vizsgálata lesz, vagyis a laboratóriumban már kihalt állatok DNS-eit elemzik majd, így például a gyapjas mamutét, a gyapjas orrszarvúét vagy a barlangi oroszlánét.

Bár a tudósok egyelőre még nem álltak neki az érdemi munkának, ellenben abban reménykednek, hogy a későbbiekben lehetőségük lesz akár reprodukálni és feltámasztani ezeket a kihalt állatfajokat, amihez a zord szibériai környezetnek köszönhetően rengeteg mintájuk is adott.

A tudomány egyébiránt nem először próbálkozna efféle kísérlettel, 1997-ben egyszer már megpróbáltak feltámasztani egy pireneusi kőszáli kecskét, azonban a klónozott egyed akkor pár perc után elpusztult.
4 hozzászólás

CharlieFirpo

6 éve, 15 napja

Izgalmasan hangzik!

válasz erre

Harder

6 éve, 15 napja

Na abkker, jön a Jurassic Park! röhögő smiley

válasz erre

Direktor

6 éve, 16 napja

Az de durvaaa!!!! meglepett smiley

válasz erre

betyár

6 éve, 16 napja

Az nem semmi.

válasz erre