Hamarosan könnyedén futtathatjuk az Android applikációkat Windows 10 alatt

2018. február 05.
5.0151
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
Mióta az Android meghódította a világot, folyamatosan nőtt arra az igény, hogy a kedvenc applikációinkat más platformokon is futtatni tudjuk, ezt pedig felismerte a MechDome, akik Windows 10 alá is lehoznák a Google élményt.

A csapat már létrehozott egy kisebb varázslatot, amikor piacra dobták a convert Android to iOS megoldásukat, de nem szertnének itt megállni, ugyanis legújabb programukkal Windows 10 illetve, ha még egyáltalán valaki használ ilyet, Windows 10 Mobile alatt is elérhetővé válnának az Android appok.

Egyelőre csak a lenti képet tették elérhetővé, a hozzá készülő látvány videón még dolgoznak, úgy, ahogy a Windows UWP névre hallgató megoldáson is.

Hamarosan könnyedén futtathatjuk az Android applikációkat Windows 10 alatt - 2. kép

A projekt mögött álló gárda azt a rést szeretné befoltozni, amit a Microsoft hagyott maga után, vagyis, hogy az Android applikációk futtathatóak lesznek a Windows mobilokon is, ám időközben ez, és úgy maga a platform is zsákutcába futott, és talán utóbbi miatt szeretné a MechDome megvalósítani ezt a tervet, hogy ne legyen muszáj hardvert váltani.
4 hozzászólás

kpal

6 éve, 8 hónapja és 25 napja

Akkor lehet még se váltok 1520-rol még jó ideig.

válasz erre

Kisfaludy82

6 éve, 8 hónapja és 25 napja

Szuper ötlet, várom a fejleményeket!

válasz erre

Levi87

6 éve, 8 hónapja és 25 napja

Mekkora királyság! meglepett smiley

válasz erre

TEchie

6 éve, 8 hónapja és 25 napja

Ez ***** jó! meglepett smiley

válasz erre