Halálos áramütést kapott az iPhone 6 töltőkábelétől egy 14 éves lány

2017. november 21.
8.7521
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Egy 14 éves tajvani kislány tragédiájáról számolt be az AsiaWire cikkére hivatkozva nemrégiben a Yahoo News, akik úgy tudják, hogy a gyermek halálos áramütést kapott az iPhone 6 töltőkábelétől.

A beszámoló szerint a kislány a töltőre tett telefonjával a kezében aludt el, és éjszaka ráfeküdt, ami alapesetben még nem vezetett volna tragédiához, de az iPhone 6 töltőkábele sérült volt, az áramvezető kábelerek ugyanis már szabadon futottak benne - átlátszó ragasztóval próbálták megjavítani -, így a lányt álmában akkora áramütés érte, hogy szülei reggel eszméletlen állapotban találtak rá.

A kislányhoz ugyan még mentőt hívtak, de sajnos már az orvosok sem tudták megmenteni az életét, így röviddel a kórházba szállítást követően elhunyt. A lapnak sikerült hozzájutnia a rendőrség egyik fotójához, amelyen jól látható, hogy milyen rossz állapotban volt a telefon töltőkábele, amely a halálos áramütést okozta.

Halálos áramütést kapott az iPhone 6 töltőkábelétől egy 14 éves lány - 2. kép

7 hozzászólás

marco

6 éve, 11 hónapja és 15 napja

rDAVE írta:
Nem, mert mindegyiknek ugyanaz az AsiaWire van megjelölve forrásnak. Egy olyan töltőről és olyan kábelről van szó, ami nem alkalmas nagyobb áram vezetésére. Még ha tönkre is megy a sz.r minőségű töltő, akkor nem kellene megégnie a kábelnek? Minimum ott, ahol rossz állapotba van. Képen ráadásul még mindig meg van ragasztva. Hogy ad ez így le halálos mértékben áramot? Mellesleg ez már legalább a második ilyen iPhone töltős alvós halálos sztori, pár éve thaiföldi férfi is így járt, elvileg...
Nem állítom, hogy biztosan kamu, de továbbra sincs eredeti forrás, sem második forrás, csak egy halom nagy név, akik ugyanarra hivatkoznak. Tipikusan olyan hír, amit nem lehet sem megerősíteni, sem megcáfolni. Attól meg nem lesz egy hír sem igaz, hogy nagy oldalak is lehozzák. Például Észak-Koreáról is lehozzák a belföldi abszurd híreket, pedig jó része baromság.
Ebben egyetértünk, ezért is kezeljük mi is fenntartásokkal a dolgot. Egyébként nyilván meg tud vágni elég keményen ha éppen közben a radiátorhoz teszed a lábad mert de jó meleg. röhögő smiley És akkor még a kábelnek sem kell szétjönnie.

válasz erre

rDAVE

6 éve, 11 hónapja és 15 napja

Nem, mert mindegyiknek ugyanaz az AsiaWire van megjelölve forrásnak. Egy olyan töltőről és olyan kábelről van szó, ami nem alkalmas nagyobb áram vezetésére. Még ha tönkre is megy a sz.r minőségű töltő, akkor nem kellene megégnie a kábelnek? Minimum ott, ahol rossz állapotba van. Képen ráadásul még mindig meg van ragasztva. Hogy ad ez így le halálos mértékben áramot? Mellesleg ez már legalább a második ilyen iPhone töltős alvós halálos sztori, pár éve thaiföldi férfi is így járt, elvileg...
Nem állítom, hogy biztosan kamu, de továbbra sincs eredeti forrás, sem második forrás, csak egy halom nagy név, akik ugyanarra hivatkoznak. Tipikusan olyan hír, amit nem lehet sem megerősíteni, sem megcáfolni. Attól meg nem lesz egy hír sem igaz, hogy nagy oldalak is lehozzák. Például Észak-Koreáról is lehozzák a belföldi abszurd híreket, pedig jó része baromság.

válasz erre

Eltohn

6 éve, 11 hónapja és 15 napja

Ehhez nagyon kellett az emberi butaság is.

válasz erre

marco

6 éve, 11 hónapja és 15 napja

rDAVE írta:
Vietnami a Yahoo News és minden más oldal szerint. AsiaWire-t kerestem, de nem találom... Csak egy elérhetetlen klikkvadász oldalt találtam, aminek még megy a twittere és facebookja. Facebook emlékadatlapot találtam, de nem tudom valódi-e. Az viszont biztos, hogy a hír kamu vagy a töltő nem gyári, a törött kábel miatt pedig tönkrement és a teljes áram ment át rajta. Kétlem, hogy egy szabályos töltő képes ilyenre.
A The Sun már elég hiteles? kacsintó smiley

https://www.thesun.co.uk/news/4918888/tragic-girl-14-dies-after-being-electrocuted-in-her-sleep-when-she-rolled-over-onto-her-iphone-6s-charging-cable/

Vagy a Mirror: http://www.mirror.co.uk/news/world-news/teenage-girl-electrocuted-death-after-11533448

Daily Mail: http://www.dailymail.co.uk/news/article-5085165/Girl-14-electrocuted-faulty-iPhone-charger-Vietnam.html

Itt pedig a hivatkozott Yahoo News cikk: https://uk.news.yahoo.com/teenage-girl-14-dies-electrocuted-sleep-faulty-iphone-charging-cable-155429850.html

válasz erre

rDAVE

6 éve, 11 hónapja és 15 napja

Vietnami a Yahoo News és minden más oldal szerint. AsiaWire-t kerestem, de nem találom... Csak egy elérhetetlen klikkvadász oldalt találtam, aminek még megy a twittere és facebookja. Facebook emlékadatlapot találtam, de nem tudom valódi-e. Az viszont biztos, hogy a hír kamu vagy a töltő nem gyári, a törött kábel miatt pedig tönkrement és a teljes áram ment át rajta. Kétlem, hogy egy szabályos töltő képes ilyenre.

válasz erre

Direktor

6 éve, 11 hónapja és 15 napja

Hogy lehet valaki ilyen bal****? meglepett smiley

válasz erre

TEchie

6 éve, 11 hónapja és 15 napja

Nehezen hiszem el. A töltőfej átalakítja az áramot.

válasz erre