Haladéktalanul elvinné a gyártás 15-30 százalékát Kínából az Apple

2019. június 21.
3.5661
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Bizonyára az Apple is rájött arra, hogy nem sok jó származhat nekik abból, ha az Egyesült Államok alávaló módon keresztbe tesz a Huaweinek, hiszen a kereskedelmi háborúban Kína nagyon visszavághat az Apple-nek, akik legtöbb terméküket nagyrészt az ázsiai országban gyártják.

A háttérben azonban Kína talán nem sokáig tűri meg ebben a formában az Apple-t az ország határai között, ezáltal a Nikkei Asian Review értesülései alapján az amerikai gigavállalat haladéktalanul szeretné a termelés 15-30 százalékát elvinni egy vagy több másik országba.

A kiválasztottak között egyébiránt Mexikó, Malajzia és Indonézia mellett két kifejezetten esélyes állam, India és Vietnam is megtalálható, miközben az Apple már megkezdte a tárgyalásokat a termelés áthelyezéséről olyan gyártókkal, mint a Foxconn, a Pegatron és a Wistron.

Mint ismert, az iPhone okostelefonok mintegy 90 százalékát jelenleg Kínában állítják elő, vagyis nem meglepő, hogy az Apple máris megkezdte az átállást, ami nemcsak óriási veszteségeket okoz majd nekik, hanem rengeteg fejtörést is.
2 hozzászólás

Kisfaludy82

5 éve, 2 hónapja és 5 napja

Hát bizony valami megoldást találni kell. Meg figjuk érezni a pénztárcánkon, abban biztos vagyok.

válasz erre

rDAVE

5 éve, 2 hónapja és 6 napja

Az Apple nem a kínai megtorlástól tart és tudtommal erre semmi jel nem volt Kínából. Azért hozzák ki a termelés egy részét, mert egy zacskó kutyakakit sem tudnak extra adó nélkül bevinni USA-ba, főleg ha chip is van benne. röhögő smiley Trumpék tech adója miatt hozzák ki (meg még ki tudja mi lesz később). Ugyanezért írt közös levelet a Dell, HP, Intel és Microsoft az amerikai kormánynak.

válasz erre