Hajlított kijelzővel érkezik az Acer Predator 21 X

2016. augusztus 31.
4.3331
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
dfp profilja, adatai
dfp
Amikor hajlított kijelzőről beszélünk, akkor leginkább a televíziók juthatnak az eszünkbe, illetve még a monitorok, de a laptopok egyáltalán nem, az Acer pedig idén ezen is változtat.

Az IFA 2016 hivatalos nyitányát megelőző sajtótájékoztatójukon ugyanis bemutatták az Acer Predator 21 X névre keresztelt brutális új csúcsmodellt. Ez a termék a világ első olyan notebookja, amelynél hajlított 21 hüvelykes, 2560 x 1080 képpont felbontású IPS kijelzőt alkalmaznak. A kijelzőbe ráadásul beépítésre került a Tobii szemkövető technológia, mely további lehetőségeket kínál a játékosoknak.

Hajlított kijelzővel érkezik az Acer Predator 21 X  - 2. kép

Természetesen hardveresen is brutális gépről van szó, hiszen a Cherry MX mechanikus kapcsolókkal szerelt billentyűzet alatt hetedik generációs Intel Core processzorok és akár SLI-be kötött NVIDIA GTX 1080-as grafikus kártyák is helyet kaphatnak. A numerikus rész érintőpadként is funkcionál, a prémium hangzásról pedig a négy hangszóróval és két mélynyomóval operáló SoundPound 4.2+ hangrendszer felel.
6 hozzászólás

kpal

8 éve, 2 hónapja és 20 napja

Brutál ,de csak a gazdagok játékszere.

válasz erre

Eltohn

8 éve, 2 hónapja és 21 napja

totyak írta:
És ezt hogy lehet összecsukni? Az alsó része meg ugyanolyan ívben domború? Vagy a hajlított kijelző mellett van egy vastag keret, ami kiegyenlíti a szintkülönbséget?
Szerintem az utóbbi verzió lesz.

válasz erre

totyak

8 éve, 2 hónapja és 21 napja

És ezt hogy lehet összecsukni? Az alsó része meg ugyanolyan ívben domború? Vagy a hajlított kijelző mellett van egy vastag keret, ami kiegyenlíti a szintkülönbséget?

válasz erre

VDemon

8 éve, 2 hónapja és 21 napja

Na ne szivassatok! röhögő smiley Ez *****jó!

válasz erre

Ronalddo

8 éve, 2 hónapja és 21 napja

Ne neeeee! röhögő smiley Brutális!

válasz erre

TEchie

8 éve, 2 hónapja és 21 napja

Aztaaaaaaarrrooohaaaaadt. Ez nagggyon durvvaaaaa! meglepett smiley

válasz erre