Gyorsan elkapkodták a Microsoft Band-et

2014. november 01.
6711
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Figyelem! Ez a hír a régi androgeek rendszerből lett átmentve, ezért képek és szövegformázások hiányozhatnak belőle!
scrn profilja, adatai
scrn
Megannyi pletykát követően a Microsoft most csütörtökön jelentette be első viselhető eszközét, a Microsoft Bandet.

Ez az okosóráknál némileg szerényebb tudású, de a korábbi fitnesz okos karkötőknél mindenképpen komolyabb smart cucc nem sokkal a cég online shopjában történő felbukkanását követően azonnal el is fogyott: a háromféle méretben gyártott Microsoft Band első körben az USA-ban bukkant fel, még pedig 199 dolláros (49 ezer forint) áron.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a mi kontinensünkre mikor érkezik meg a Band.

A készülék abszolút nem válogatós, már ami az általa támogatott okostelefonok körét illeti, ugyanis a Microsoft Band nemcsak a Windows Phone, hanem az Android és az iOS szoftveres eszközöket is támogatja. Az amerikai gyártó nem kevesebb mint tíz szenzort pakolt a kütyübe, így az többek közt a szívverésünket, a stressz-szintünket, illetve az UV-sugárzást is képes mérni. Az integrált GPS-vevővel rendelkező újdonságba két darab 100 mAh kapacitású lítium-ion polimer akkumulátor került, melyek egy feltöltéssel mintegy 48 órás használati időt biztosítanak. A feltöltési idő körülbelül 1,5 óra.

A mért értékek, illetve a mobilról érkező notifikációk egy 1,4 colos képátlójú és 310x102 pixeles felbontású TFT LCD érintőkijelzőről olvashatók le. A csepp- és porálló kivitelű készülék kapcsán említést érdemel még a Bluetooth 4.0 LE vezeték nélküli adatátvitel, a beépített mikrofon, az alváselemző és lépésszámláló funkció, a Cortana támogatás, illetve a Microsoft Health nevet kapott új felhőalapú szolgáltatás.
nincs még hozzászólás