Gombamód szaporodnak majd idén az offline Xiaomi üzletek

2019. február 27.
5.0411
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
Amerika egyre inkább szeretné kiszorítani a riválisnak tartott kínai műszaki, főleg okostelefon megoldásokat a kontinensükről, sőt igyekeznek Európában is bojkottálni ezeket a vállalatokat, ám a Huawei és a Honor már nagyon jól megvetette a lábát, most pedig a Xiaomi is hasonló babérokra törne.

A két emített gigász, illetve csak a Huawei a nagy név, bár az egykori olcsó brandnek számító Honor is eléggé feltört, uralja Európa java részét, nem is nagyon próbálkoznak már Amerikával, hasonló megoldást próbál követni a Xiaomi is, amely sok offline boltot nyit majd idén.

Jelenleg körülbelül 50 hivatalos bolttal rendelkeznek Európában, ám a kínaiak mindent megmozgatnak azért, hogy még idén megháromszorozzák ezt a számot. A törekvésük nem meglepő, hiszen fokozatosan nő a népszerűségük, leginkább a belépő és középső kategóriában tudnak borsot törni a többiek orra alá.

Azt jól tudjuk, hogy a Xiaomi ritkán bukik bele egy-egy tervbe, így érdemes figyelemmel követni a híreket, meglátjuk sikerül-e a mostani nagyszabású projektjük majd.
8 hozzászólás

login_password

5 éve, 7 hónapja és 1 napja

Biztos van rá igény.

válasz erre

regedit

5 éve, 7 hónapja és 1 napja

Levi87 írta:
Mármint az szánalmas hogy bement egy Apple boltba és nem szolgáltatónál vásárolt, mint csóringeréknél szokás? Vagy hogy meg tud venni drágább készüléket is az ilyen ócska gagyi utánzatok helyett is? Vagy pontosan mi?
Az a szánalmas, hogy nem tudja, hogyan kell beosztani a pénzét. Ha nekem annyi pénzem van, hogy ájfost tudok belőle venni, inkább elmegyek ku rvázni amennyiszer csak lehet az adott pénzösszegből, és beérem egy 30-50 ezres kínai telefonnal is! Mégiscsak nagyobb élvezet egy p ina, mint egy nyamvadt rágott almás péklapát nyél nélkül!

válasz erre

rDAVE

5 éve, 7 hónapja és 1 napja

marco írta:
Mindenkitől kérem a személyeskedés mellőzését, köszi!
Főleg, ha a vita tárgya pár asztal... röhögő smiley

válasz erre

marco

5 éve, 7 hónapja és 1 napja

Mindenkitől kérem a személyeskedés mellőzését, köszi!

válasz erre

Levi87

5 éve, 7 hónapja és 1 napja

regedit írta:
Szerintem meg az a szánalmas, hogy tudod, hogyan néz ki belülről az Apple üzlete...
Mármint az szánalmas hogy bement egy Apple boltba és nem szolgáltatónál vásárolt, mint csóringeréknél szokás? Vagy hogy meg tud venni drágább készüléket is az ilyen ócska gagyi utánzatok helyett is? Vagy pontosan mi?

válasz erre

regedit

5 éve, 7 hónapja és 1 napja

Fikarc írta:
******'>*******, még a boltkinézetben is az Applet másolják. Olyan ********* szánalmas! röhögő smiley
Szerintem meg az a szánalmas, hogy tudod, hogyan néz ki belülről az Apple üzlete...

válasz erre

Fikarc

5 éve, 7 hónapja és 1 napja

******'>*******, még a boltkinézetben is az Applet másolják. Olyan ********* szánalmas! röhögő smiley

válasz erre

TEchie

5 éve, 7 hónapja és 1 napja

Kellenek mint egy falat kenyér. röhögő smiley

válasz erre