George Lucas szerint ezért kapott rengeteg gyűlöletet Jar Jar Binks karaktere a közönségtől

2019. május 25.
3.6861
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Ember legyen a talpán, akinek nem mond semmit Jar Jar Binks neve, lévén a Star Wars - Baljós árnyakban felbukkanó figura mára gyakorlatilag közutálat tárgyává vált, George Lucas pedig most elmondta, szerinte miért hördültek fel így rá az emberek.

Lucas ugyanis kiemelte, hogy Jar Jar a gyerekeknek volt eredetileg szánva, csak úgy, mint C-3PO is, akire anno szintén sokat panaszkodtak a nézők, miszerint túlzottan gyermeteg a figura és rosszak a poénjai. Éppen ezért erre az aspektusra rá is játszottak A Birodalom visszavágban, majd A Jedi visszatérre beemelték az Ewokokat is, hogy tovább nyomatékosítsák ezt a vonalat.

És hogy akkor miért pont Jar Jar kapta a legtöbb savazást? George Lucas szerint az internet berobbanása miatt robogott be ekkora utálat a karakter irányába, mert az emberek olyan módon tudták egymással megosztani a véleményeiket, ahogyan addig korábban nem volt lehetőség. Ezenfelül a hírportálok is átvették a rajongók által publikált kommentárokat a filmről, így megindult egyfajta gyűlölethullám, ami a mai napig érződik.
6 hozzászólás

login_password

4 hónapja, 1 hete és 2 napja

Felesleges ezt ennyi év után pezzegetni.

válasz erre

Levi87

4 hónapja, 1 hete és 2 napja

Nem hiszem hogy a netnek bármi köze lenn ehhez, a filmnézési szokások, az elvárások változtak nagyot a két film között.

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

4 hónapja, 1 hete és 2 napja

[Tiltott felhasználó!]

rDAVE

4 hónapja, 1 hete és 2 napja

Tommy írta:
Ez miről beszél? C-3PO az egyik legikonikusabb figura, Jarjar meg egy idióta barom.
Pont erről. C-3PO ikon lett, pedig az is bugyuta. A poénjai Jar Jar szintjén vannak. Mindkettő egy idióta barom -eltekintve a beépített tudásától C-3PO-nak-, de csak az egyiknél volt internet, hogy ezt kitárgyalják...

válasz erre

Tommy

4 hónapja, 1 hete és 2 napja

Ez miről beszél? C-3PO az egyik legikonikusabb figura, Jarjar meg egy idióta barom.

válasz erre

Direktor

4 hónapja, 1 hete és 2 napja

Aha. Szerintem meg azért volt közutálat tárgya mert egy iszonyatosan idegesítő karakter.

válasz erre

új kommentek

legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink