Friss Samsung Galaxy S10 infók érkeztek

2018. november 17.
6.0511
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
Kedvenc leakerünk, Evan Blass friss információkat közölt a közelgő Samsung Galaxy S10-zel kapcsolatban, amiket azért illik fenntartásokkal kezelni, ennek ellenére az ő általa megosztott adatok nagyon közel állnak a valósághoz, és így nagy az esély arra, hogy jön a notch-ot leváltó kamera lyuk.

Igazából az eddig találgatott dolgokat igyekszik megerősíteni a szivárogtatásáról ismert személyiség, így szinte biztosra vehető a kiejlzőbe épített ultraszónikus ujjlenyomat olvasó, a három hátlapi kamera, szoftver terén pedig terméseztesen az Android 9 és a One UI dolgozik majd a felhasználói élményért.

A legérdekesebb rész most következik, ugyanis a Samsung határozottan kijelentette, hogy nem lesz náluk soha notch, ennek elkerülése érdekében új megoldást állítanak csatasorba, a kamera lyukat.

Egyelőre nincs jobb fantázia név, de a funkció lényegében az előlapon egy aprócska rés lesz majd az előlapi kamera céljából, így szeretnék tovább növelni a kijelző lefedettségének arányát. Még nem tisztázott, hogy középen, esetleg valamelyik szélen lesz-e a kamera, így egyre izgatottabban várjuk a jövő év eleji bemutatót.

7 hozzászólás

techiii

5 éve, 10 hónapja és 18 napja

KalandMester írta:
Istenem már ezek a szánalmas idiótaságok, nem értem miért nem jó a senzor sáv úgy ahogy volt, biztos mindenkinek az a 4-5% terület fog hiányozni a képernyőből. Egyre viccesebb amit művelnek a mobil gyártók és lenyomják a hülyék torkán a kb ovodás megoldásaikat hatalmas mérnöki teljesitmény ként. komolyan ha annyira 100% kép/előlap arányt akkarnak akkor kerüljenek a senzorok a telefon tetejére a kijelző legyen csuszthatható egy fél centit és akkor lehet 6 millió selfie kamera és a kijelző sincs szétszabdalva.
Bizony nem hiányzik nekem az a kis rész.

válasz erre

KalandMester

Nexus

5 éve, 10 hónapja és 18 napja

Ronalddo írta:
Érdekes hogy milyen notch ellenesek, ezt nem sikerült lemásolni vagy mi? röhögő smiley
Jah! Nem sikerült lemásolni a saját kijelzőjüket, ami az iPhone-ban van.

válasz erre

Fikarc

5 éve, 10 hónapja és 19 napja

Nem másolják az Apple iPhone notchot, de másolják a Microsoft Lumia lyukat. Értem. röhögő smiley

válasz erre

Ronalddo

5 éve, 10 hónapja és 19 napja

Érdekes hogy milyen notch ellenesek, ezt nem sikerült lemásolni vagy mi? röhögő smiley

válasz erre

zender

5 éve, 10 hónapja és 19 napja

Tulajdonképpen tényleg arról írt csak amit már eddig is szivárogtatott más.

válasz erre

betyár

5 éve, 10 hónapja és 19 napja

Nem hiszem h sikerül nekik megcsinalni de ne legyen igazam.

válasz erre