Felvásárolta az önvezető autókkal foglalkozó Zoox startupot az Amazon

2020. június 26.
9.1901
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Közel egymilliárd dolláros üzlet keretein belül kebelezte be az Amazon a Zoox nevű startup vállalatot, amely önvezető autókkal foglalkozik a kezdetek óta, ezáltal pedig közel ezer emberre tettek szert, akik elektromos önvezető járgányokkal foglalkoznak.

Májusban már felmerült annak pletykája, hogy valamiféle akvizíció történt, de a hivatalos megerősítés csak most jött. Korábban még arról szólt a fáma, hogy kevesebb mint 3,2 milliárd dollár ellenében ment végbe a felvásárlás, de a friss infók szerint egymilliárd dollárban egyeztek ki.

A Zoox egy olyan kétirányú járművet fejlesztett ki, amelyben nincs kormánykerék vagy észrevehető elülső vagy hátsó vég, lehetővé téve annak kényelmes közlekedését bármelyik irányba, amelyet a cég szerint 2020-ban fognak tesztelni.
4 hozzászólás

betyár

3 hónapja, 4 napja

Gondolom majd önvezető autókkal akarják kiszállítani a csomagokat.

válasz erre

Kisfaludy82

3 hónapja, 4 napja

Nafene, belépnek erre a piacra is?

válasz erre

Fikarc

3 hónapja, 5 napja

Megúsztak jó sok év fejlesztést.

válasz erre

Porthos

3 hónapja, 5 napja

Ejha az komoly biznisz!

válasz erre

új kommentek

inkognito profilja

inkognito

1 órája és 50 perce
legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink