Felvásárlással rázná fel az okosórák piacát a Google

2016. december 15.
3.8101
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
dfp profilja, adatai
dfp
Az okosórák piaca óriási lendülettel indult meg hódító útjára, már az első körben technológiai óriások sorakoztak fel a piacon, melyről sokáig úgy tűnt, hogy az új "pénzcsináló" is lehet a nagyok és akár a kisebbek számára.

Aztán valahol két generáció után megakadt az egész piac, melyben bizony komoly szerepe van maguknak a gyártóknak is. A mezőny nagyjából a Google és mellette álló partnerek, a Samsung, valamint az Apple harcáról szól, melyben jelenleg utóbbi áll nyerésre, de még a Samsung is nagyobb energiát fektet jelenleg erre a területre, mint sok androidos gyártó.

Az Android Wear rendszer egy komoly frissítés előtt áll, mely talán újra meghozza a gyártók kedvét, amire nagy szükség lenne, hiszen új funkciókkal talán a partnereknek is könnyebb lesz valami újdonságot összehozni. Vélhetően a további fejlesztések érdekében a Google nemrég bejelentette a Cronologics felvásárlását, amely abszolút jó üzleti döntésnek tűnik.

A Cronologics bizonyára sokak számára ismeretlen, ám a vállalat már jó ideje saját, okosórákra szánt operációs rendszeren dolgozott, ami nagyon nehéz feladat akkora, ha az Apple, a Samsung és a Google a rivális. A felvásárlással az Android Wear csapata is kaphat egy kis vérfrissítést és reméljük valóban tudnak valami újat húzni 2017-ben.
3 hozzászólás

inkognito

7 éve, 11 hónapja és 1 napja

Nekem van okosórám és nagyon szeretem. Nem értem miért nem fejlesztik kicsit jobban őket.

válasz erre

Kisfaludy82

7 éve, 11 hónapja és 1 napja

Szerintem nagyon jó dolog az okosóra, nem is értem, miért temetik sokan.

válasz erre

TEchie

7 éve, 11 hónapja és 1 napja

A Samsung órája mára elég használható lett, nem csak szépen néz ki rajta a rendszer hanem jól is működik. Ezt azért nehéz lesz überelni.

válasz erre