Felrobbant Moszkvában egy Tesla Model 3, miután egy kamionnal ütközött

2019. augusztus 12.
4.5221
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Az elektromos autók kapcsán sokáig azt nevezték abszolút pozitívumnak, hogy az üzemanyag hiánya miatt gyakorlatilag nem gyulladnak fel és nem robbanékonyak, de egyre gyakrabban megcáfolja az elméletet a szomorú gyakorlat.

A legújabb példát Moszkvából tudjuk szállítani, ahol nem is egy átlagember, hanem az Aricapital nevű nagyvállalat elnöke, a mindössze 41 éves Alexey Tretyakov szenvedett balesetet a minap egy Tesla Model 3-as elektromos autóval, ezáltal összeütközött egy kamionnal, és bár az autó minden utasa megsérült - az üzletember és két gyermeke ült a járműben -, de még azelőtt ki tudtak szállni, hogy tragédia történt volna.

Nem sokkal a baleset után ugyanis az autó - mely az első hírek szerint Autopilot módban haladt - füstölni kezdett, majd felrobbant, amit utána heves lángok, illetve több kisebb robbanás is követett. A Tesla egyelőre nem nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy mi történhetett, de bizonyára vizsgálatot indítanak az ügyben.

4 hozzászólás

petrovicsz

5 éve, 10 napja

Szép de ez bizony előfordul.

válasz erre

inkognito

5 éve, 10 napja

szép kis bumm volt az.

válasz erre

Harder

5 éve, 10 napja

Az aksi az aksi, nincs mese.

válasz erre

Levi87

5 éve, 10 napja

Néha előfordul ezekkel is.

válasz erre