Felkeltette a betörő a ház tulajdonosait, hogy megkérdezze a WiFi-jelszót

2018. július 30.
1.5281
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Túlzás nélkül szokatlan esemény történt még a múlt hétvégén Kaliforniában, ahol egy otthonában nyugodtan alvó pár arra ébredt fel, hogy egy ismeretlen fiatal keltegeti őket az éjszaka kellős közepén.

A ház tulajdonosai nagyon megijedtek, noha a 17 éves betörő nem akarta bántani őket, mindössze azért zavarta meg az álmukat, mert bár behatolt a lakásukba, nem tudott csatlakozni az internethez, így szerette volna megtudakolni tőlük a WiFi-jelszót - talán azért, hogy lőhessen egy betörős képet a Facebookra.

A lakás tulajdonosa természetesen azonnal kitette otthonából a fiút, majd értesítette a rendőrséget, akik nem sokkal később el is kapták a tettest, aki egyedül két konyhakést lopott el az említett lakásból, de sem erre nem tudott magyarázattal szolgálni, sem a betörésre.

Érdekesség ugyanakkor, hogy a fiú pár nappal korábban máshol is eljátszotta ugyanezt, de akkor a tulajok nem jelentették a rendőrségen, pedig egy biciklit is ellopott, amit szintén megtaláltak nála a hatóság munkatársai.
3 hozzászólás

VDemon

6 éve, 2 hónapja és 18 napja

Hatalmas! röhögő smiley

válasz erre

Fikarc

6 éve, 2 hónapja és 18 napja

Idióta! röhögő smiley röhögő smiley röhögő smiley

válasz erre

Kisfaludy82

6 éve, 2 hónapja és 18 napja

Bátor gyerek! röhögő smiley

válasz erre