Felfedték a OnePlus 6 főbb paramétereit

2018. április 04.
4.3071
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
Az utóbbi időszakban szépen lassan szivárogtak ki információk a népszerű OnePlus cég új zászlóshajójáról, de a lényeges hardverelemek titokban voltak, csak sejteni lehetett mit hoz majd az OP6, de most már hivatalosak az adatok.

Maga Pete Lau fedte fel a burkolat alatt elhelyezkedő egységek pontos modellszámát, így most már szinde mindent tudunk a közelgő "budget" árkategóriát képviselő zászlóshajóról.

A számítási teljesítményért ugyanazon Qualcomm chip felel, amely az amerikai régióban elérhető Galaxy S9 esetében is jelen van, így a Snapdragon 845 mellett 6 vagy éppen 8GB memóriával felvértezett mobil bitang erősnek ígérkezik.

A kevesebb RAM mellé kevesebb háttértár is jár, így 128GB illetve 256GB a két választható opció. Érdekesség, hogy míg ősszel az előbbi volt a csúcs, addig idénre itt is emelte a tétet a gyártó.

A CEO hozzátette, hogy kiemelt hangsúlyt kapott a fejlesztés során a teljesítmény, valamint a gördülékenység (smooth), és úgy véli, a kategóriájukban vezető szerepet fognak betölteni, így a manapság nagyon népszerű online játékok, mint például a PUBG vagy a Fornite meg sem fog kottyanni majd a OnePlus 6-nak.
3 hozzászólás

betyár

6 éve, 6 hónapja és 22 napja

Még mindig csak egy one plusról beszélünk.

válasz erre

Gólem

6 éve, 6 hónapja és 22 napja

Kíváncsi leszek én, mennyibe kerül ez majd mire ideér...

válasz erre

Kisfaludy82

6 éve, 6 hónapja és 22 napja

Ezekből a hardverekből mindig jót pakoltak bele, nem is azzal van a gond.

válasz erre