Felbukkant a Facebook AR szemüvege

2017. augusztus 20.
3.8781
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
dfp profilja, adatai
dfp
A kiterjesztett és virtuális valóság rengeteg ember fantáziáját mozgatta meg az elmúlt években, a technológiai óriások a háttérben nagyon komoly fejlesztésekkel készülnek és néhány éven belül tényleg bárkit elérhetnek ezek a technológiák.

A hardverek mellett nagyon fontos a cégek számára, hogy felhasználási lehetőségeket is biztosítsanak, hiszen ezek alapján tehetjük majd le a voksunkat az adott hardverek mellett, erre pedig a Facebook kiváló alapokkal rendelkezik. A Zuckerberg birodalom egyfelől magáénak tudhatja az úttörő Oculus-t, mely nemrég egy érdekes szabadalmas jegyzett be, másfelől pedig számos közösségi szolgáltatását építheti ki a kiterjesztett és virtuális valóság felé.

Felbukkant a Facebook AR szemüvege - 2. kép

Az Oculus szabadalmi bejegyzése alapján szinte biztosra vehető, hogy a Facebook egy AR szemüvegen dolgozik, mely a külsőt illetően inkább egy átlagos napszemüvegre fog hasonlítani, ami tovább lendíthet a népszerűségén, hiszen az utcán hordva nem tűnünk majd olyan furának. A bejegyzés szerint lencsék médiatartalmakat tárhatnak a szemünk elé, illetve számítógép által generált képet vetítenek a valódi világra.

A részletek természetesen még nem ismertek és a szabadalmi bejegyzésekből messzemenő következtetést nem érdemes levonni. Lehet, hogy 1-2 éven belül piacra kerül az újdonság, de az is elképzelhető, hogy sosem látunk majd Facebook AR szemüveget.
5 hozzászólás

technomancer

7 éve, 2 hónapja és 4 napja

Kíváncsian várom már ennek a technológiának a forradalmát. Mert egyelőre nem látom nagyon tombolni.

válasz erre

Harder

7 éve, 2 hónapja és 4 napja

Ideje lenne normális eszközöket fejleszteni hozzá az biztos.

válasz erre

Ronalddo

7 éve, 2 hónapja és 4 napja

Érdekes lesz ez már kezd közeledni az elképzelt AR szemüveghez.

válasz erre

betyár

7 éve, 2 hónapja és 4 napja

Ha egyszer elkészül, nagyon komoly lesz.

válasz erre

Porthos

7 éve, 2 hónapja és 4 napja

Jó lassan készül.

válasz erre