Feburárban indul világ körüli útjára az első napelemes hajó

2016. szeptember 19.
3.3351
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Miután a Solar Impulse, mint a világ első napelemes repülője sikeresen megkerülte a Földet, most itt az első napelemes hajó is, amely Energy Observer név alatt várhatóan jövő februárban roboghat ki annak érdekében, hogy körbejárja bolygónkat.

A projektet állítólagosan többségében ugyanazok a befektetők támogatják majd, akik korában a Solar Impulse-t, és természetesen ezúttal is mélyen a zsebükbe kellett nyúlniuk, hiszen a 6 éves küldetés - amely több mint 100 megállót foglalna magába - évente 4 millió eurót emészt majd fel, és legalább ugyanannyit annak érdekében, hogy a hajó egyfajta mozgó laboratóriumként működhessen.

Az Energy Observer legnagyobb érdekessége egyébiránt az, hogy annak az 1994-es katamaránnak a továbbfejlesztett és alaposan megnövelt változata, amelyet az átalakítás után maximálisan napelemek hajtanak majd meg, de szélturbinák, valamint egy speciális elektrolízisen alapuló rendszer is helyet kapott rajta, így a nap- és szélenergia mellett hidrogénnel is üzemeltethető a hajó, hogy semmilyen fosszilis tüzelőanyagot ne kelljen felhasználnia a legénységnek a Föld megkerüléséhez.

Nézd nagyban ezt a videót!



2 hozzászólás

Santonio

8 éve, 2 hónapja és 3 napja

Ahhoz képest hogy napelemekkel megy, jó sok pénzt emészt fel! meglepett smiley

válasz erre

Kileah

8 éve, 2 hónapja és 3 napja

Azta! meglepett smiley Végre kezdi felfedezni az emberiség a napenergia valódi hatalmát! mosolygó smiley

válasz erre