Ezzel a kesztyűvel valódinak érezhetjük a virtuális valóságot is

2016. augusztus 25.
1.7501
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Elképesztő fejlesztéssel rukkolt elő a kínai startup cégként megismert Dexta Robotics csapata, akik a virtuális valósághoz kapcsolódó őrületet kihasználva megalkottak egy olyan kesztyűt, aminek segítségével nem csak láthatnánk, hanem realisztikusan érzékelhetnénk, illetve meg is foghatnánk a virtuális térben található tárgyakat.

Az egyelőre még csak Dexmo néven emlegetett VR-kesztyű tulajdonképpen nem más, mint egy exoskeleton, hiszen sok-sok aprócska, mechanikus robotkarral működik, illetve veszi körbe végtagjainkat, miközben ujjainkat egy speciális kesztyűrészbe bújtatva a virtuális tárgyak megtapogatásakor pontosan olyan ellentétes erőhatás vár kezünkre, mintha a valóságban fogtuk volna meg azokat.

A Dexmo képes arra, hogy egy tárgy nagyságát és szilárdságát egyaránt tökéletesen lemintázza, amit az első bemutatóhoz csatolt videón már be is mutattak a kínai mérnökök, így láthatjuk, amint egy kemény labda-, illetve egy puhább gumikacsa esetén miként viselkedik a kesztyű, ezáltal a keményebb tárgyaknál felületi sajátosságuk mellett nagyobb erőhatás, a puhábbaknál pedig lazább, a fizikai sajátosságokat figyelembe vevő érzetet kelt.

A kesztyű jelenlegi prototípusa - amelyet közel kéttucat előzött meg - egyébiránt nagyon könnyű, és vezeték nélküli üzemmódban is képes órákon át működni, arról viszont egyelőre még senki sem mert következtetni sem, hogy mikor és milyen áron kerülhet majd a boltokba.

3 hozzászólás

rDAVE

8 éve, 3 hónapja

Látszik a techdemón, hogy kínai és nem japán... Ők nem gumikacsákat tapiznának.

válasz erre

muki

8 éve, 3 hónapja

Ez szerintem túl bonyolult, mit tesz hozzá a sokkal egyszerűbben használható most létező dolgokhoz? meglepett smiley

válasz erre

Ronalddo

8 éve, 3 hónapja és 1 napja

Ilyen volt a Különvélemény-ben! meglepett smiley Nagyon kemény!

válasz erre