Ezért vállalta el végül Robert Downey Jr. a Dolittle főszerepét

2020. január 13.
3.0321
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Robert Downey Jr most először fog megmutatkozni filmben a Bosszúállók: Végjáték óta teljes valójában, viszont sokakban felmerülhet a kérdés, hogy vajon miért pont eme projekt mellett tette le a voksát, holott vélhetően szénné bombázzák jelenleg ajánlatokkal.
 

Elmondása alapján ő és a felesége, Susan - akivel nem mellesleg a közös filmes cégüket, a Team Downey-t is összehozták -, az évtizedek során rengeteg állatot (malacokat, kecskéket, teheneket, stb.) szereztek, és amikor kinézett az ablakon rájuk, akkor belé csapott kvázi egy szikra.

Ezenfelül a színész elmondta, hogy nem szeretik (a feleségével), ha túl sok idő telik el kihívás nélkül, legyen szó akár gyerekről, akár filmről, sőt mi több, végül az számukra a legfontosabb, hogy amikor megnézi valaki a Dolittle-t, akkor tetszett-e nekik, majd szinte szülői büszkeséggel tekintenek az alkotásra.

Ezenfelül Susan Downey azt is elhintette, hogy mókásnak tartottak valami olyasmit választani következő filmként, amit a gyerekeik is láthatnak, mert bár vannak Marvel-mozik, amiket engednek nekik, hogy megnézzenek, olyat még nem láttak, amit ők csináltak.

Nézd nagyban ezt a videót!



3 hozzászólás

Direktor

6 napja és 21 órája

Szerintem ez lesz színészi karrierje mélypontja.

válasz erre

Porthos

1 hete

Jaj ezek az állatos filmek...kivagyok tőlük.

válasz erre

techiii

1 hete

Őszintén szólva engem nem fogott meg trailer alapján ez a film.

válasz erre

új kommentek

legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink