Ezért bírja majd tovább egy töltéssel az iPhone 8

2017. február 16.
4.7121
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Az iPhone 7-et nagyon sok kritika érte a múltban azért, mert a készülék akkumulátora képtelen volt tartani a lépést a fejlődéssel, ezáltal normál használat mellett is hamar lemerült, azonban az iPhone 8 esetében a legfrissebb tech hírek szerint ettől nem kell tartanunk.

Habár egyelőre még csak pletyka, de a Mac Rumors csapata Ming-Chi Kuo, a népszerű ázsiai elemző szavaira alapozottan arról írt, hogy az új iPhone legalább két dolog miatt sokkal tovább bírja majd egy töltéssel, mint elődje.

Az első ok az, hogy a készülék alaplapja lényegesen kisebb lett, ezáltal kevesebb helyet foglal el, aminek köszönhetően az Apple sokkal nagyobb akkumulátort tehet majd bele, így a találgatások szerint egy ugyanakkora készülékházba, mint amekkora a 4,7 hüvelykes iPhone 7-nek volt, alapesetben akár egy 2700 mAh-s akkumulátor is beletehető úgy, hogy a pletykák szerint ehhez akár egy 5,2 hüvelykes kijelző is társulhat a káva nélküli hajlított megoldásnak köszönhetően.

Ezért bírja majd tovább egy töltéssel az iPhone 8 - 2. kép

A nagyobb akkumulátor mellett az elemző szerint az iPhone 8 jobb akkumulátor-kihasználtságát támasztja alá még az OLED kijelző alkalmazása is, amiről köztudott, hogy lényegesen energiatakarékosabb, mint az eddig használt LCD panelek.
3 hozzászólás

Levi87

7 éve, 9 hónapja és 15 napja

Ez még mindig nagyon kicsi akksi lesz. De legalább vékony a teló mosolygó smiley

válasz erre

betyár

7 éve, 9 hónapja és 15 napja

Tényleg kevés a 2700. Legalább egy 3000-es aksi kellene bele.

válasz erre

TEchie

7 éve, 9 hónapja és 15 napja

2700 is eszméletlen kevés. Nem tudom ezt hogy képzelik amúgy.

válasz erre