Ez mindennek a teteje: már a vibrátorok is kémkednek!

2017. március 16.
3.5691
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Csúnyán megütötte a bokáját a kanadai We-Vibe nevű cég, akik a Neowin értesülései szerint most közel 4 millió dolláros kártérítést fizetnek felhasználóik számára azért, mert a korábban jó ötletnek tűnő okosvibrátorokból begyűjtött adatokat nem kezelték megfelelő biztonsággal.

A cégnek egy csoportosan indított pert sikerült elvesztenie, miután kiderült, hogy a vibrátor által gyűjtött adatokat nemcsak a felhasználók, hanem ők is láthatták, ezen felül pedig továbbították őket harmadik fél felé is, hogy piackutatásra használhassák fel.

Ez pedig sokak számára egészen ciki lehetett, hiszen a vibrátor képes volt mérni az eszköz használatának gyakoriságát, mértékét és sajátosságait, de akár a nemi szerv hőmérsékletét is továbbítani tudta Bluetooth kapcsolaton át egy okostelefon irányába.

Pedig a We-Vibe 4 okosvibrátor jó ötletnek tűnt, hiszen lehetőséget adott a felhasználóknak távolról is irányítani a készüléket, ami megkönnyítette a távkapcsolatban élők életét, de az már kevésbé hangzik jól, hogy egy biztonsági résnek hála akár bárki szabadon átvehette felette az irányítást.
3 hozzászólás

Kisfaludy82

7 éve, 8 hónapja és 12 napja

röhögő smileyröhögő smileyröhögő smiley no komment

válasz erre

inkognito

7 éve, 8 hónapja és 12 napja

Szerintem kevés olyan cég van akik megfelelő biztonsággal tudják az adatokat kezelni.

válasz erre

techiii

7 éve, 8 hónapja és 12 napja

Lassan már nincs olyan eszköz, ami ne kémkedne. Múltkor tedy macik most meg ezek..

válasz erre