Ez már tényleg túlzás: akár 1400 dollár is lehet egy iPhone 8!

2017. július 12.
3.6851
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Egészen elképesztő hírekről rántotta le a leplet a CNBC, akik több forrásra hivatkozva is arról írtak, hogy az iPhone 8 még a korábban pletykáltaknál is sokkal többe kerülhet majd a megjelenéskor.

A lap többek között John Gruber Apple szakértő szavaira hivatkozva írt arról, hogy az iPhone 8 belépőmodellje akár 1200-1250 dollár is lehet, míg a 256GB-os tárhellyel szerelt legnagyobb változat értéke akár az 1300-1400 dollárt is elérheti, ami elképesztő túlzásnak tekinthető.

Amennyiben ugyanis a jelenlegi árfolyamon számunk, akkor az 1400 dolláros iPhone 8 nálunk 378 ezer forintba kerülne, de mivel erre még rámennek az adók és egyebek - illetve köztudott, hogy majdnem Magyarországon az egyik legdrágább az Apple mobilja -, akkor ez a szám bőven 400 ezer forint fölé emelkedhet majd.
6 hozzászólás

Kileah

7 éve, 3 hónapja és 15 napja

Én 300 ezerben húztam meg magamnak a képzeletbeli vonalat. Efölött nem engedhetem meg magamnak a telefont. Ha tényleg ennyi lesz, nem váltok.

válasz erre

viper73

7 éve, 3 hónapja és 15 napja

Amikor kidobják piacra, akkor kiderül, hogy nem lett 400ezer csak 360ezer és az iPhone funok könnyeikkel küszködve a meghatottságtól , sűrű Köszönöm Apple! között boldogan virítják majd a lét. Már olyan homályt kerítettek a 8-as köré (tudatosan), hogy kilométeres sorok állnak majd az utcákon.

válasz erre

Kisfaludy82

7 éve, 3 hónapja és 15 napja

Az igen de beteg!!!! röhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smiley

válasz erre

VDemon

7 éve, 3 hónapja és 15 napja

Ha ezt meglépik, nem normálisak.

válasz erre

TEchie

7 éve, 3 hónapja és 16 napja

Elgurult a gyógyszer Appleéknál.

válasz erre

CharlieFirpo

7 éve, 3 hónapja és 16 napja

Te jó isten!!!!! meglepett smiley

válasz erre