Ez már durva: Amerikában PC szervizekben is voltak besúgói az FBI-nak

2017. június 02.
3.5231
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Egyre aljasabb dolgok derülnek ki azzal kapcsolatban, hogy milyen módszereket alkalmazott korábban az FBI annak érdekében, hogy bizonyos emberekről információkat szerezzen, ezáltal kitudódott, hogy még PC szervizekben is alkalmaztak besúgókat.

A hír azt követően derült ki, hogy Mark Rettenmaier, egy amerikai sebész a minap kirobbantotta a botrányt. Az orvos elmondta, hogy még 2011-ben egy Best Buy üzletben leadott javításra egy HP Pavilion gépet, nem sokkal később azonban váratlanul az FBI kopogtatott az ajtaján, akik azzal vádolták meg a férfit, hogy illegális tartalmat tartott a számítógépén.

A történet érdekessége, hogy egyetlen, nagyjából bélyegméretű képről van szó, amit normál esetben és legális berendezésekkel a Best Buy munkatársai nem is tudtak volna előhívni a merevlemezről, de mint kiderült, az FBI olyan besúgókat alkalmazott a bolthálózat szervizeiben, akik számára speciális eszközöket, sőt kiképzést is biztosítottak ennek érdekében.

A kép egyébiránt egy olyan képkocka volt, amely egy nyilvánosan, tehát bárki számára elérhető gyermekbántalmazó videóból származott, és bár az orvos sem tudta megmondani, hogy a kép miként került a gépére, ellenben ez elég volt ahhoz, hogy az FBI engedéllyel elkobozza a mobilját, teljesen áttúrja annak tartalmát, sőt még házkutatást is tartson.

A jelenleg is tartó nyomozásból kiderült, hogy a képet egy olyan munkatárs találta, aki az FBI besúgója volt, akik 500-tól 1000 dollárig terjedő jutalmat kaphattak abban az esetben, ha átvizsgálták a bevitt gépek merevlemezét a rendelkezésükre bocsájtott eszközökkel, és lehetséges bűnözőt jelentettek a hatóságoknak.

A Best Buy állítólag nem tudott a dologról, de teljesen meglepte őket, hogy az állami szerv eszközöket és még tréninget is biztosított dolgozóinak mindezért. Az ügyben jelenleg is vizsgálat folyik, és hatalmas botrány van kirobbanóban!
4 hozzászólás

betyár

7 éve, 5 hónapja és 17 napja

meglepett smiley hát ez nagyon gáz. Tisztára mint a kommunizmusban...

válasz erre

Kisfaludy82

7 éve, 5 hónapja és 17 napja

Gusztustalan emberek vannak hogy pénzért köpnek. wtf smiley

válasz erre

TEchie

7 éve, 5 hónapja és 17 napja

Ez az FBI - CIA dolog Amerikában kicsit kemény. Hihetetlen mennyire bele akarnak nyúlni az emberek életébe, de az ikertornyokat nem tudták megvédeni úgy hogy csomóan figyelmeztették őket... wtf smiley

válasz erre

CharlieFirpo

7 éve, 5 hónapja és 17 napja

Komolyan mondom mintha a kommunizmusról olvasnék! meglepett smiley Ez nagyon durva. A doki története meg méginkább azzá teszi. Szörnyű! szomorú smiley

válasz erre