Ez már abszurd: egy kínai gyártó megbünteti dolgozóit, ha iPhone-t vásárolnak

2018. december 13.
5.5051
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Tovább fokozódik az USA és Kína között kirobbant kereskedelmi háború, amivel kapcsolatban várható volt, hogy alacsonyabb szinteken is kialakul majd, ezáltal az iPhone-ok importjának és forgalmazásának tiltása csak a kezdet volt.

Ázsiai források szerint ugyanis Kínában hatalmas felháborodással fogadták az emberek, hogy letartóztatták Kanadában a Huawei pénzügyi vezetőjét, ami állítólag olyan heves indulatokat váltott ki, hogy néhány erősebb nacionalista érzelmű cégnél saját rendelkezéseket hoztak, ezáltal büntetik azokat a dolgozókat, akik amerikai eszközöket vásárolnak.

A South China Morning Post összefoglalója szerint a shenzeni Menpad kijelzőgyártó vállalatnál a vezetőség a megvásárolt iPhone árával egyenértékű büntetést szab ki dolgozóira, miközben arra ösztönzik őket, hogy Huawei vagy ZTE készülékeket vásároljanak, amire 15 százalékos támogatást kapnak.

Sőt mi több, a lap úgy tudja, hogy dupla értékesítési jutalékban részesülnek azok a dolgozók, akik el tudnak adni valamit az Egyesült Államokba, vagyis a kereskedelmi háború már alacsonyabb szinteken is kirobbant, a kérdés csak az, hogy hová vezethet majd mindez?
9 hozzászólás

[Tiltott felhasználó!]

1 hónapja, 1 hete

[Tiltott felhasználó!]

[Tiltott felhasználó!]

1 hónapja, 1 hete

[Tiltott felhasználó!]

rDAVE

1 hónapja, 1 hete

innocenti írta:
Mert a Huawei tiltogatás a japóknál nem abszurd, ugye "kedves" szerző (és kommentelők)?
Nem, nem abszurd. A kínai kormány ugyanúgy hozzáfér a Huawei információihoz, ahogy egy állami céghez is, ez evidens, nem kell hozzá amerikai jelentéseket olvasni. A világ legnagyobb pártja vezeti az országot és rég volt ennyire erős vezetése, mint amit Hszi összehozott. Korlátozni egy ilyen céget egyáltalán nem hülyeség, fordított helyzetben a kínaiak is megtennék. Pontosabban meg is fogják tenni... Melyik 5G technikát fogják a hazain kívül odaengedni? Náluk még csak egy kereskedelmi mobilszolgáltató sincs, mindhárom állami.

Lehet Japánt Amerika gyarmatának nevezni, mint ahogy a korábbi kommentedben tetted, de Japán soha az életben nem fogja az amerikai szövetséget kínaira cserélni, mivel rühellik egymást. A mai nap például különösen... December 13.-a nemzeti gyásznap Kínában, a nankingi mészárlás 81. évfordulója. Nem kell hozzá Amerika, hogy ne bízzanak egymásban, sosem tették.

válasz erre

Harder

1 hónapja, 1 hete

innocenti írta:
Mert a Huawei tiltogatás a japóknál nem abszurd, ugye "kedves" szerző (és kommentelők)?
Ez hogy jön ide?????

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

1 hónapja, 1 hete és 1 napja

[Tiltott felhasználó!]

inkognito

1 hónapja, 1 hete és 1 napja

Ez már kicsit szánalmas.

válasz erre

CharlieFirpo

1 hónapja, 1 hete és 1 napja

Na ez az igazi diktatúra bakker.

válasz erre

Direktor

1 hónapja, 1 hete és 1 napja

Na ez már gáz.

válasz erre

rDAVE

1 hónapja, 1 hete és 1 napja

Mondjuk azt a támogatást érdemes is kihasználni! Ez egyébként ugyanaz, mint amit Zuckerberg csinált, hogy megparancsolta az Androidos telók használatát, csak ez már kínai szintre lett emelve...

válasz erre