Ez is időben kiderült: 57 millió Uber-ügyfél adatait lopták el tavaly a hackerek

2017. november 22.
2.0041
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Egy dolog, ha egy gigavállalat felelőtlenül és rosszul kezeli az ügyfelek adatait, de az már túlmegy minden határon, ha arról sem tájékoztatják az embereket, hogy veszélyben vannak, mert személyes adataik hackerek birtokába kerültek.

Az Ubernek márpedig most sikerült maximumra járatnia ezt a témát, a fuvarozó applikáció készítője ugyanis tegnap jelentette be, hogy tavaly 57 millió ügyfelük adatait szerezték meg akkor még ismeretlen hackerek - köztük közel 600 ezer regisztrált sofőrét is -, amivel neveket, telefonszámokat és e-mail címeket egyaránt sikerült kicsempészni a szerverekről.

A történetben a legszomorúbb az, hogy az Uber már tavaly tudott az adatlopásról, azonban sem az ügyfeleket, sem az illetékes hatóságokat nem értesítették, ergo határozottan megpróbálták eltussolni a történteket, ami a cég új vezére, Dara Khosrowshahi szerint előtte is teljesen ismeretlen volt, de amint tudomást szerzett a dologról, rögtön vizsgálatot indított.

Az Uber közleményéből kiderült, hogy az adatlopásért két belsős munkatárs volt a felelős, akik már nem dolgoznak a cégnél. Megtudtuk továbbá, hogy a vállalat azonosította a hackereket, felvették velük a kapcsolatot, és biztosítékot kaptak arra, hogy az ellopott adatokat megsemmisítik. Mese tejszínhabbal...
4 hozzászólás

Huginn

3 hete és 3 napja

Van az a pénz, amiért az adatok megsemmisülnek... Valószínűbb, hogy simán csak meg lettek zsarolva és fizettek.

válasz erre

Fikarc

3 hete és 3 napja

Ezek is baszki milyen megbízhatatlan egy banda....

válasz erre

CharlieFirpo

3 hete és 3 napja

Rohadtul dühítő. Mennyi ilyen lehet, ami nem derül ki. Yahoo is évekig volt titokban, közben meg ömlik a spam mindenhonnan nonstop, azt gondolná az ember hogy mindenféle összesezdett adatbázisokból.

Az is gusztustalan, mocskos dolog, de hogy az ilyen cégektől ömlenek ki az adataink, na az mindennél dühítőbb.

válasz erre

Harder

3 hete és 3 napja

Bravó. Merészek hogy titkolóznak.

válasz erre

 

új kommentek

legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink