Ez igen: 30 percet töltött a víz alatt a Google Pixel, és meg sem kottyant neki!

2016. október 22.
2.4211
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Várható volt, hogy a Google Pixel megjelenését követően sorban érkeznek majd azok a videók, amelyek a készülékről szólnak, így napvilágot is látott nemrégiben egy olyan videó, amely elképesztő dolgokat prezentál.

Egy elkényeztetett amerikai tejfelszájú ugyanis úgy határozott, hogy alaposan megnyúzza az anyuci pénzén frissen vásárolt Google Pixel készüléket, amiről eddig is tudtuk, hogy IP53-as minősítéssel bír, ami nagyjából azt jelenti, hogy a por mellett a fröccsenő víznek - kvázi az esőnek - ellenáll, de másnak már nem nagyon.

Ezzel az információval a háta mögött az alábbi felvétel főszereplője meglepően bátor módon elhatározta, hogy meglocsolgatja egy kicsit a készüléket, de miután a komplett öntözéstől sem lett semmi baja, komolyabb elhatározásra jutott.

A srác ezzel fogta a telefont, és valamivel több mint 30 percre belevágta egy kancsó vízbe, amitől a masinának elviekben azonnal tönkre kellett volna mennie, de ami történt, az egyszerűen lenyűgöznek nevezhető: a Google Pixel ugyanis félóra elteltével ugyanúgy működött, mintha mi sem történt volna!

Nézd nagyban ezt a videót!



4 hozzászólás

Ronalddo

3 éve, 4 hónapja és 24 napja

Várható volt hogy fogja bírni egyébként, hiszen azért részben vízálló. Mélyebbre lenne téve, azt biztos megérezné.

válasz erre

CharlieFirpo

3 éve, 4 hónapja és 25 napja

rDAVE írta:
Azért én beledobnék a vízbe még 9 darab telefont, hogy meglássuk tízből mennyi bírja.
Na egy olyan összeállítást én is szívesen látnék!

A Pixeltől ez meg elvárható, az előző iphone is bírta pedig nem volt vízálló elméletileg.

válasz erre

rDAVE

3 éve, 4 hónapja és 25 napja

Azért én beledobnék a vízbe még 9 darab telefont, hogy meglássuk tízből mennyi bírja.

válasz erre

Harder

3 éve, 4 hónapja és 25 napja

Mostanában már elég vízállók azért a telefonok még ha a minősítést nem is "merik" megadni nekik, nehogy vállalni kelljen a garanciát.

válasz erre