Ez a Nokia 9 biztosan kelendő lenne

2017. április 15.
4.4941
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
dfp profilja, adatai
dfp
A Nokia márkanév jogait birtokló finn HMD Global idén már jó néhány készüléket leplezett le, az igazi csúcsmodellek azonban még hiányoznak a palettáról, de legkésőbb ősszel szinte biztosan megkapjuk őket, így az év második fele nagy izgalmakat hozhat.

A Nokia 9 néven emlegetett zászlóshajóról egyelőre sok konkrétumot nem tudni, vélhetően a Zeiss segít majd a kamerában, a legfrissebb Android rendszer fut majd rajta és erőből sem lesz hiány. A Snapdragon 835-ös chipkészlet szinte biztosra vehető, sokan pedig rögtön két hátsó lencsére számítanak.

A tudás és az ikonikus márkanév azonban manapság már félő, hogy nem lenne elég a sikerhez, így a külső terén is rögtön meg kell fogniuk a vásárlókat. Nemrég felbukkant egy újabb koncepció, mely a mai trendekhez igazodva egy széltől-szélig tartó kijelzőt jósol a készüléknek.

Ha valóban így nézne ki a Nokia 9, akkor nagyon jó eséllyel indulna harcba, de vélhetően a finneknek már rég megvan a saját tervük.
4 hozzászólás

marco

7 éve, 6 hónapja és 17 napja

Engem ott vesztettek el amikor kijöttek gagyi telefonokkal normálisak nélkül. Pedig vártam rá, ki akartam próbálni.

válasz erre

technomancer

7 éve, 6 hónapja és 18 napja

Szó se róla, szép lenne. Kíváncsian várom a valóságot.

válasz erre

Hentes

7 éve, 6 hónapja és 18 napja

Szép az biztos! meglepett smiley

válasz erre

Kisfaludy82

7 éve, 6 hónapja és 19 napja

Látom hogy jól néz ki, de ezzel inkább csak hasonlít méás csúcskészülékekre, semmi egyedi és Nokiás nincs benne.

válasz erre