Ez a kisfiú még csak 9 éves, de nemsokára diplomát szerez

2019. november 18.
6.0251
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Hogy Sheldon Cooper, az Agymenők egyik központi szereplője nem más, mint fikció? A belga Laurent Simons története határozottan megcáfolta mindezt, lévén a mindössze 9 éves kisfiú várhatóan még az idén egyetemi diplomát szerezhet.

A CNN beszámolója szerint a fiú az Eindhoveni Műszaki Egyetemen tanul, ahol tervei szerint decemberben szerez majd diplomát a villamosmérnöki karon, miután szeretné elérni a mesterdiplomát, majd részt venni a PhD-programon, hogy mielőbb doktori címre tegyen szert.

Bár Laurent szülei orvosok, ők sem tudják, hogy mitől ilyen okos a gyermekük, azonban a kisfiú olyan magas intelligenciaszinttel rendelkezik, hogy a korábbi tesztek elvégzését követően engedélyezték neki az iskolai tanulmányok gyorsított elvégzését, így történhetett, hogy 9 évesen nemsokára diplomája lesz.

Laruent tanulási képességei emberfeletti tempóval bírnak, célja pedig az, hogy a jövőben minél több tudományágban átfogó ismereteket szerezzen magának, így az orvostudományban szintén szeretne érvényesülni, mert áttörést akar elérni a mesterséges szervek létrehozásában.

Szülei szerint ők semmit nem erőltetnek a gyermeknek, azonban gondosan odafigyelnek arra, hogy a tanulás mellett meglegyen az egyensúly a gyerekkor és a karrier között.
4 hozzászólás

regedit

4 éve, 9 hónapja és 15 napja

Porthos írta:
Tök jó meg minden, de egy diplomához érettség is kell, felnőttebb fej. Neki az még nincs...
Ez egy rendkívül demagóg megnyilvánulás volt.

válasz erre

Kisfaludy82

4 éve, 9 hónapja és 17 napja

Ügyes kölök. meglepett smiley

válasz erre

Porthos

4 éve, 9 hónapja és 17 napja

Tök jó meg minden, de egy diplomához érettség is kell, felnőttebb fej. Neki az még nincs...

válasz erre

techiii

4 éve, 9 hónapja és 17 napja

A kis Einstein.

válasz erre