Euró milliárdok függnek attól, hogy építhet-e 5G hálózatot a Huawei Európában

2020. augusztus 04.
5.9221
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
marco profilja, adatai
marco
Amióta Amerikában beintettek a Huawei hálózatfejlesztéseinek (is), azóta a cég az eddigieknél is komolyabb kulcskérdésként tekint minden más piacra, így természetesen Európára is, és egy most készült kimutatás szerint ezzel mindannyian jól járunk.

Egy múlt heti sajtótájékoztató keretén belül mutatta be a Huawei, hogy mennyi múlik azon, hogy részt vesznek az európai 5G hálózatfejlesztésekben vagy sem, külön kiemelve kaptunk Magyarországra is adatokat. Az Oxford Economics tanulánya szerint ha az 5G versenyben korlátozásokat vezetnek be - a Huawei-jel szemben -, az 56 millió embernek jelent majd komoly hátrányt, valamint évi 3 milliárd Euróval kerülne többe a rendszer a vizsgálatban részt vevő 31 ország számára.

Ez főként a fejlesztési költségek növekedése miatt lenne ilyen drasztikus, de a beruházások lassulása is számottevő lenne. A tanulmány szerint a következő évtized közepére ez 40 milliárd eurónyi GDP-visszaesést jelentene.

Colin Cai, CEO, Huawei Technologies Hungary

Colin Cai, CEO, Huawei Technologies Hungary


Európában jelenleg jelenleg 39 5G hálózat működik, ebből 28 épül a Huawei eszközeire. Az Oxford Economics tanulánya szerint az 5G 140 milliárd euróval járul hozzá az Európai Unió tagállámainak GDP-jéhez, köszönhetően többek között a termelékenység növekedésének.

A Huawei kiemelte, hogy egy versenytárs esetleges kizárása nem csak a fejlesztési időt, de a költségeket is jelentősen növeli. Magyarorszgára vetítve ez azt jelenti, hogy akár évi 200 milliárd forinttal nőnének a költségek, és a lakosság 5%-a nem jutna 5G-hez 2023-ig, ha a Huawei nem venne részt a fejlesztésben - az Oxford Economics szerint. A kalkuláció alapján következő évtized közepéig egyébként közel 1000 milliárd (!) forintnyi GDP növekedést vesztene ezzel az ország.

Azonban Magyarország kapcsolata a céggel nagyon stabil, így ettől nem kell tartani. A cég világelső a globális 5G-hálózaok kiépítésében: 87 élő 5G-hálózatból 55-ben találhatók meg a Huawei eszközei.
4 hozzászólás

technomancer

3 éve, 11 hónapja és 16 napja

Nem értem hogy látnak ekkora pluszt az 5G-ben egyébként...

válasz erre

Porthos

3 éve, 11 hónapja és 16 napja

Ejha meglepett smiley Nem lehetett könnyű ezt kiszámolni azért. mosolygó smiley

válasz erre

login_password

3 éve, 11 hónapja és 16 napja

Nagyon sok pénz múlik a Huaweien, aminek biztos sokan nem örülnek, de el kell fogadni.

válasz erre

inkognito

3 éve, 11 hónapja és 16 napja

Feladták az EU-nak a leckét. Túl nagy a Huawei ahhoz, hogy csak így kitiltsák őket.

válasz erre