Észtországban hamarosan robotok végzik majd a csomagok kiszállítását

2017. június 18.
3.5871
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Elfogadta az észt parlament azt a szabályozást, amelynek értelmében az ország lehet az első Európai Uniós állam, ahol a jövőben robotokat alkalmazhatnak csomagok házhoz szállítására.

A néhány amerikai államban már bevett szokásként ismert robotos házhoz szállítást első körben a Starship vállalat által gyártott eszköz végezheti majd, amely maximálisan megfelel a lefektetett előírásoknak, ezáltal méretekben és tudásban is, aminek jóvoltából a feladó, avagy a bolt, étterem vagy egyéb vállalkozó csak beteszi majd a robot puttonyába a csomagot, betáplálja az úti célt, és a kis szerkezet magától elviszi azt a megrendelőhöz.

A kis robot kapcsán előírás, hogy nem lehet magasabb egy méternél, és hosszúságát is 1,2 méterben maximalizálták, a szállítás terén pedig maximum 50 kilogrammnyi rakományt tud magával vinni. A kis mozgó gépezet egyébiránt dugig van kamerákkal és mozgásérzékelőkkel, de világítás és egyebek is helyet kaptak rajta.

A robotokat egyébiránt Kaliforniában már élesben is bevetették, és ott egyelőre nem okoztak balesetet a városi közlekedésben, és mivel kamerák, sőt GPS is kapcsolódik hozzá, nem érdemes az eltulajdonításukon sem gondolkozni, hiszen az operátorok azonnal értesítik a rendőrséget, miközben az eseményeket is nyomon tudják követni, amivel a megrendelők is élhetnek a csomag nyomkövetése kapcsán.
5 hozzászólás

mrG

7 éve, 4 hónapja és 10 napja

marco írta:
Csak a nyóckerbe ne keveredjen be. röhögő smiley
Orczy térre gondolsz röhögő smiley OLK
(a hetedikbe jöhet mosolygó smiley )

válasz erre

marco

7 éve, 4 hónapja és 11 napja

mrG írta:
Várom őket itthon is, a magyar postára semmit sem bíznák, nem hogy csomagot. mosolygó smiley
Csak a nyóckerbe ne keveredjen be. röhögő smiley

válasz erre

mrG

7 éve, 4 hónapja és 11 napja

Várom őket itthon is, a magyar postára semmit sem bíznák, nem hogy csomagot. mosolygó smiley

válasz erre

Harder

7 éve, 4 hónapja és 11 napja

De jópofa kis cuccok! mosolygó smiley

válasz erre

Fikarc

7 éve, 4 hónapja és 11 napja

Ilyen Amerikában már van, de tök jó hogy "hozzánk" is megérkezik lassan.

válasz erre