Érkezik a Samsung Galaxy S8 Microsoft Edition

2017. április 01.
3.4311
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
dfp profilja, adatai
dfp
Az okostelefonok piacán most egyértelműen a Samsung pár nappap ezelőtt bejelentett új csúcsmobiljai szolgáltatják a legtöbb hírt, arra azonban kevesen gondoltak volna, hogy az egyikben a Microsoft is komoly résztvevő lesz.

A redmondi óriás alapjában véve ugyanis jó kapcsolatot ápol a dél-koreai gyártóval, melynek Windows-t futtató készülékekben és szoftveres partnerségben is láttuk már az eredményét. A Galaxy S8 kapcsán nemrég utóbbi témakörben merült fel a Microsoft neve, méghozzá egészen pontosan a Samsung Galaxy S8 Microsoft Edition miatt.

Tényleg egy hivatalos "Microsoft kiadásról" van szó, ám mielőtt valaki azt hinné, nem Windows 10 Mobile fut majd a mobilon. Csupán arról van szó, hogy a Microsoft is árulni fogja a készüléket, melyen dominánsabb szerep jut a Microsoft szoftveres fejlesztéseinek.

A Galaxy S8 mellett az S8+-ból is készül Microsoft Edition, a készülékeken pedig az Office csomag és a Cortana képviseli majd leginkább Redmondot. A megvásárolt mobilok az első bekapcsolás és WiFi-re csatlakozás után kezdik el letölteni és telepíteni az összes szükséges appot.
6 hozzászólás

Kisfaludy82

2 éve, 10 hónapja és 27 napja

Fikarc írta:
Elég fura lépés a Samsungtól! Eddig is le tudtad szedni MS cuccokat, miért lesz ez jobb vagy más?
Nem lesz jobb. Csak legalább lesz valami mobilkörnyezetben ahol feltűnik még a MS név...

válasz erre

Fikarc

2 éve, 10 hónapja és 27 napja

Elég fura lépés a Samsungtól! Eddig is le tudtad szedni MS cuccokat, miért lesz ez jobb vagy más?

válasz erre

petrovicsz

2 éve, 10 hónapja és 27 napja

Te jó ég! Legalább nevében megjelenik a Microsoft a mobilokon...

válasz erre

Harder

2 éve, 10 hónapja és 27 napja

Hát ez nagyon durva! Tényleg azt hittem április 1 tréfa!

válasz erre

techiii

2 éve, 10 hónapja és 27 napja

Ha már a saját mobiljuk nem megy...

válasz erre

Levi87

2 éve, 10 hónapja és 27 napja

Egy pillanatra azt hittem, teljesen meghülyült a Samsung.

válasz erre

új kommentek

legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink